Pillangók vagyunk. Ezek a csodálatos lények évezredek óta a változást, a fejlődést jelképezik az emberiség számára.
Fejlődni születtünk. Mégis előfordul, hogy előtörtnek gondolatok, érzések, amelyek semmi másra nem hivatottak, mint fosztogatni energiánkat. Próbálják visszavetni változásunkat, fejlődésünket. Kérdés, felismerjük-e, hagyjuk-e, hogy ez megtörténjen? Rajtunk áll, teret engedünk-e ezeknek a fosztogatóknak, vagy felismerve őket, beépítjük létezésüket mindennapjainkba és megyünk tovább.
Olykor emberek képében jelennek meg életünkben. Ha nyitott szemmel járunk, folyamatosan tanulunk, megérezzük negatív energiáikat. Tudjuk, érezzük, hogy vannak, de nem adunk teret nekik.
Mi van akkor, ha sokáig jelen voltak, csak éppen mi még nem álltunk tudatosságunk azon szintjén, hogy felismerjük a jó szándékba csomagolt, rejtett, kicsinyes játszmáikat. Ez ám az igazi kihívás, felismerni és kiszűrni életünk ezen szereplőit. Fájdalmas, kínzó… Eleinte szívfacsaró veszteségérzés borít be minket. Aztán amikor látjuk, érezzük, egy-egy cselekedetünkre adott válasz reakcióból lemérjük, hogy ez csak egy játszmákon, fosztogatáson alapuló viszony volt, akkor már kicsit lazul a szívünket markolászó görcs.
Vannak, akik egy idő után eltávolodnak. Ez természetes. Nem szabad ragaszkodni a meg nem fejlődött kapcsolatokhoz. Tudom, nagyon fájdalmas olykor ezt megélni. Mégis néha pontot kell tennünk dolgok végére.
Mit értek ez alatt? Néha előfordul, hogy mi magunk elindulunk a fejlődés útján és a körülöttünk lévők ezzel nem tudnak mit kezdeni. Ekkor az egójuk reakciója a jól bevált támadás. Nem értik, mi történik, ezért próbálnak visszarántani minket a már korábban bevált módszereikkel.
Ilyenkor kell erősnek lennünk és felismernünk, hogy vannak kapcsolatok, amik nem tarthatnak örökké. Nem lehetnek örök érvényűek, mert visszahúznak, mert gátolják fejlődésünket. Ebből adódóan vannak emberek, akik nem maradhatnak mindig mellettünk. Nem mindenki tarthat velünk.
Tudom, nehéz, de meg kell ezt emésztenünk és belátnunk a saját fejlődésünknek nem vethetünk gátat azáltal, hogy felelőtlenül ragaszkodunk emberekhez, helyzetekhez. Néha tudni kell engedni, elengedni… Elengedni, hogy teret és helyet biztosítsunk az újnak, mert saját fejlődésünknek nem vethetünk gátat felesleges ragaszkodással.
