Mosolyog, miközben terveiről mesél. Figyelek rá, látom arca szépségét. Megérzem belső bizonytalanságát, melyet palástolni próbál. Érdekel, amit mond, érdekel, miért üzennek mást szavai, mint szeméből áradó kétségei. Lénye megérint, elgondolkodtat. Szép, kedves, de valami hiányzik, valamit elfed.

Mesél. Célokról és tervekről. Figyelem, mert érdekel. Érdekel, miért a nehezebb utat választja? Miért kívül keres? Miért kizárólag élményekben rejlik számára az önmegvalósítás? Olyan, mintha folyton bizonygatna. A külvilágtól várna visszaigazolást. Félne magába nézni és megismerni valódi önmagát.

Ezt a rejtőzködést önmaga elől szolgálják a tervek, amikbe beavat. Valamiféle dac és felsőbbrendűség vezérli. Ő megmutatja, ő tudja, ő mások életét remekül megoldja. És eközben a sajátja? Ki nem mondott elégedetlenség űzi. Értékeket halmoz, élményeket kerget. Egy pillanatra sem áll meg.

Arca szép, de mosolya rég ráfagyott, nem őszinte, nem belülről fakad. A külvilágnak szól, hogy elfedje a belül kavargó kétségeket, indulatokat.

Olyan, mintha ki szeretné színezni élete mindennapjait, amikor már túl sok a rutin, túl sok az ugyanolyan pillanat. Ehhez el kell mennie, meg kell mutatnia másoknak, ő mennyi mindent elért, megvalósított. El kell mennie, el kell menekülnie. Az életéből, saját belső hangjai elől elfutnia.

Hallgatom szavait, figyelem gesztusait és megérzem a maszk mögött a valódit. Látom, hogy ez a mosoly lehetne valós is. Ez a szép arc lehetne könnyed, álarc nélküli. Érzem az értéket a sérelmek, megfelelési kényszer építette fal mögött. Remélem, egyszer majd ő is megérzi és saját magát tudja választani! Mert szép a lénye, nem csak az arca, mert őszinte is tudna lenni mosolya...

Fejvesztve rohansz? Úgy érzed sosem elég az időd? Azt sem tudod hol áll a fejed és még regiment a tennivaló? Elvégzendő feladataid temetnek maguk alá? Állj meg egy pillanatra és gondold át a lépéseidet! Mi a fontosabb? Hogy minél több helyen megfelelj, de fél gőzzel legyél benne az adott feladatban? Felszínesen végezd el a feladataidat vagy értéket teremts?

Ha fejvesztve rohansz, garantáltan nem fogod tudni nyugodtan álomra hajtani a fejed. Tele lesz ugyanis el nem végzett vagy félig elvégzett feladataid kísérteteivel. Ott lesz a bűntudat is, hogy mire vagy kire nem fordítottál elég időt. Például, nem voltál együtt a gyerekeddel. Vagy együtt voltál vele, de csupán sofőri vagy személyi asszisztens minőségedben. Azt meg nem igen lehet minőségi kapcsolódásnak nevezni. Kutyafuttában kommunikáltál a pároddal? Utána csodálkozol, felére sem emlékszel, amit megosztott (próbált megosztani) Veled.

Mindig tele a naptárad és mégsem mondasz soha senkinek és semmire nemet? Hidd el, szükség van a nemet mondásra is. Miért? Így sikerül meghúzni határaidat. Így tudod megóvni saját lelked egészségét. Amikor már túl sokan, túl sok kéréssel léptek be a privát szférádba, sértették meg határaidat, elfáradsz. Azt veszed észre a telefonod csörgése is dühöt vált ki és kattog benned a „Hagyjanak már békén!” felkiáltás. Nem tudsz örülni olyanoknak sem, akik korábban örömmel töltöttek el. Ha ezeket éled, ott, akkor mond ki: NEM!

A másik, amikor valamiféle félreértelmezett megfelelési kényszertől hajtva elérhető vagy. Mindig, mindenhol, mindenkinek. Miért is? Illemből? Így tanították, félreértelmezett őszinteségre neveltek.

Van egy jó hírem és van egy rossz! Így: kettő az egyben! A fent felsorolt helyzetekből nem is olyan nehéz kilábalni. Pár változást kell beiktatnod az életedbe. Mint például: időbeosztás, prioritások felállítása, határok meghúzása. Mitől jó és mitől rossz a hír? Ami jó benne: létezik megoldás. A rossz, hogy rajtad kívül senki sem tud változtatni az életeden. Neked kell beosztani az idődet, átgondolni a fontossági sorrendeket és meghúzni a saját határaidat. Felelősséget vállalni saját magadért, saját életedért.

Érdekel a hogyan? Várlak szeretettel, keress bátran, találkozzunk! A gyakorlást azonban már ma elkezdheted…

Sok szertettel: Szabó Ildikó

Amennyiben tetszett a cikk, szeretettel ajánlom a blogomon található további írásokat. Életről, kapcsolatokról, gyermeknevelésről, önismeretről és még sok-sok érdekes, sokunkat megmozgató témáról, úgy, ahogyan én megélem, érzékelem. Jó olvasgatást kívánok! Itt találhatod: www.szildi.blog.hu

Fáj és fájt sok minden életed során. Tudom, hidd el, érzem, mit érzel. Haragszol, csalódott, dühös vagy. Szétmarcangol a meg nem értés. Bántottak, elkísér a megbántottság fájdalma. Látom, megbántottságodat magadba zártad, érzem fájdalmadat.

De érzem még, mit mélyen belül elrejtettél rég. Elrejtetted, hogy jobban ne fájjon, hogy már ne bánthassanak. Bezárkóztál...

Régebben képes voltál megélni világmegváltó lényedet. Képes voltál nyitottan beleállni életedbe. Mára ez hová lett?

Tapasztaltál, éltél, aztán történt valami és ott bezártad világra nyitott önmagadat. Lemerevedtél, fájdalmadba feledkeztél. Megmagyaráztad, élni így is lehet. Lelked már akkor is tiltakozott. Érezte, önmagad vegetálásra kárhoztatod. Bezártál, mint egy ki nem nyílt kis bimbó léteztél ezután. Elbújtál a fénytől, az élettől.

Mélyen benned még ott él az életigenlés, a vágy a megismerésre. Bentről suttog, és ha figyeled, hangja erősödik, egy idő után már ordít, hogy engedd ki ismét. Merj élni, kilépni a fénybe!

Légy hálás, azért, amit tapasztaltál, megéltél. Lásd meg, hogy a bezártság nem megoldás. Bezárva gyógyulni nem lehet. Lásd meg, a nyitottság fog gyógyírt hozni sebeidre. A hála, amit azokért a történésekért érzel, amik azzá formáltak, aki ma vagy. A hála, hogy itt vagy, hogy létezel, mindenek felett hála az életedért, hogy élheted!

Nyisd meg ismét önmagad! Engedd be a fényt, az életet! Légy bátor és hálás! És élj, éld az életed! Így sokkal könnyebb, így is lehet...

Kívül keresünk. Boldogságot, boldogulást, elismerést és még sorolhatnám, mennyi mindent, amire vágyunk... Ennek eredményeként elfáradunk, majd lemondunk.

Pedig van egy saját kis szigetünk. Megengedted-e magadnak valaha, hogy bebarangold a tiéd?

Én akkor fedeztem fel, amikor megálltam, figyeltem magamra, a számomra igazán fontos dolgokra kezdtem koncentrálni az életemben.

Tudod, volt olyan, hogy mindig mást akartam. Mai napig előfordul, hogy gyarló módon visszacsúszva éppen nem jó, ami van. Ilyenkor megállok és csak figyelek...befelé...Tudom, ha belül rend van, könnyen javítható, ami nem tölt el elégedettséggel. Ha belül káosz van, kint csak még nagyobb lesz a rumli. Már rájöttem, nem kell feltétlenül valahol máshol keresnem, mert minden itt van egy karnyújtásnyira, csak észre kell vennem. Itt...bennem...A külső világ pedig csak visszatükröződése annak, ami az én kis belső szigetemen zajlik.

Csodálatos az élet, csak merd körülvenni vele magadat. Félelmetes, riasztónak hat olykor. Úgy érezzük, amikor forrong a világ, nem engedhetjük meg , hogy mi boldogan éljünk. Azonban minden változás önmagunkkal kezdődik. Szebb, jobb, élhetőbb világra vágyunk? Ne csak mutogassunk másokra, tegyük meg azokat a lépéseket, amik efelé visznek. Ne nagyban akarjunk először változtatni, kezdjük önmagunkkal!

Hozzuk ki, amit csak ki tudunk hozni életünkből. Rendezzük be úgy a kis szigetünket, hogy örömmel töltsön el és hogy a világ gyógyulását is támogathassa. Minden nagy tett egy kis lépéssel kezdődik...Kérdés, mikor történik meg az a bizonyos lépés?

Élem az életem, cselekszem, teszem a dolgom. Van egy belső képem önmagamról. Tudom, mi a célom, látom magam előtt és élvezem az utat, amin járok. Ha éppen elfog a türelmetlenség – mert van ilyen néha – megállok, figyelek, igyekszem nem loholni, csak fokozatosan haladni.

Néha mégis megzavar, hogy mások hogyan látnak, mit gondolnak rólam. Elmondják, milyennek kellene lennem. Kifejtik, minek kellene az életemben a fő feladatnak lennie. Felhívják a figyelmemet, legyek elégedett azzal, ami van. Szerintük ne várjak többet, ne vágyjak többre.

Hát nem…

Régebben sokáig képes voltam rágódni és elme-körtáncot járni az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások körül. Nem volna igaz, ha azt állítanám, hogy manapság nem hat rám egy-egy ilyen kijelentés. Csak éppen igyekszem minél előbb befejezni, hogy negatívan éljem meg. Igyekszem magamban átfordítani. Meglátni, mit tanulhatok egy-egy ilyen szituáció által.

Biztosan tudom, nem leszek, nem lehetek leláncolt lábú kiselefánt. (Ismered a történetet? Ha nem, ajánlom, nagyon sokat ad!) De vissza az eredeti vezérfonalhoz: meg kell tanulnunk megfordítani eseményeket, történeteket, másként látni, értékelni őket. Meglátni, hogy a fenti kijelentések más szemléletmódban születtek, hiszen mindenki másként gondolkozik, más a lelki hozzáállása dolgokhoz.

Az, hogy más szerint milyennek kellene lennem, nem az én szemszögemből világít rá önmagamra. Én élem a saját életem,  törekszem a leginkább pozitív dolgot kihozni belőle. Ehhez képest milyennek kellene lennem? Az, hogy van egyfajta életvitelem, életritmusom, megvannak a fix feladataim, nem szabad, hogy kizárja a fejlődés, a kiteljesedés lehetőségét. Úgy vélem, soha nem szabad megelégedni azzal, ami van. Többé kell válni, szinte nap, mint nap. Ami van, adott, de nem ragadok bele, mert nem elég, nem lehet elég…tudom, hogy számos dolgom van még az életben! Többre vágyom, mert az élet számomra többet tartogat puszta társadalom által berögzült, elfogadott szerepeknél.

Jó lenne, ha végre meglátnánk, több az élet, mint amit leláncolt lábú elefántként megtapasztalhatunk. Csak merjünk, higgyünk magunkban. Ez a kulcs! A hit! És még valami: ne mások szemén keresztül lássuk kizárólag önmagunkat. Vállaljuk fel, ami bennünk van és éljük meg bátran!