Fáj és fájt sok minden életed során. Tudom, hidd el, érzem, mit érzel. Haragszol, csalódott, dühös vagy. Szétmarcangol a meg nem értés. Bántottak, elkísér a megbántottság fájdalma. Látom, megbántottságodat magadba zártad, érzem fájdalmadat.

De érzem még, mit mélyen belül elrejtettél rég. Elrejtetted, hogy jobban ne fájjon, hogy már ne bánthassanak. Bezárkóztál...

Régebben képes voltál megélni világmegváltó lényedet. Képes voltál nyitottan beleállni életedbe. Mára ez hová lett?

Tapasztaltál, éltél, aztán történt valami és ott bezártad világra nyitott önmagadat. Lemerevedtél, fájdalmadba feledkeztél. Megmagyaráztad, élni így is lehet. Lelked már akkor is tiltakozott. Érezte, önmagad vegetálásra kárhoztatod. Bezártál, mint egy ki nem nyílt kis bimbó léteztél ezután. Elbújtál a fénytől, az élettől.

Mélyen benned még ott él az életigenlés, a vágy a megismerésre. Bentről suttog, és ha figyeled, hangja erősödik, egy idő után már ordít, hogy engedd ki ismét. Merj élni, kilépni a fénybe!

Légy hálás, azért, amit tapasztaltál, megéltél. Lásd meg, hogy a bezártság nem megoldás. Bezárva gyógyulni nem lehet. Lásd meg, a nyitottság fog gyógyírt hozni sebeidre. A hála, amit azokért a történésekért érzel, amik azzá formáltak, aki ma vagy. A hála, hogy itt vagy, hogy létezel, mindenek felett hála az életedért, hogy élheted!

Nyisd meg ismét önmagad! Engedd be a fényt, az életet! Légy bátor és hálás! És élj, éld az életed! Így sokkal könnyebb, így is lehet...