Szerepek. Van, ki játssza, van, ki nézi. Mi mindkét oldalon álltunk már. Voltunk szereplők és nézők, mikor melyik éppen.

Volt idő, amikor egymást el nem engedtük. Mára mégis idegenként megyünk el egymás mellett.

Szerep ez is mit játszol, s játszok én is, hogy így védjem magam. Lelkemben mi fáj, csak én érzem, Te pedig saját fájdalmad palástolod éppen.

Kőszikla és árnyék… Mikor éppen melyikünk volt melyik?

Testvérek… két fiú közötti elvághatatlan kötelék. Mégis a magány húrját pengetjük mi ketten, külön-külön. Látod, most ugyanaz a szerep. Én is és Te is fájunk, külön-külön.

Én bezártam szívembe emlékedet, oda legbelülre senkit sem engedek. Még magam számára is tiltott ez a terület. És Te, Drága Testvérem, mivel töltöd ki az űrt, mit magam után hagytam lelkedben?