Egy mécses làngja...többet üzen bàrmely szónàl. Figyelem, làngja magàval ragad, képe elhomàlyosul, a szememben gyűlő könnyek fàtyla vonja be.

Kint zajlik az élet, gyerekek rémnek öltözve csokit gyűjtenek. Bent csak én vagyok a pislàkoló mécsesemmel. Szívemben képeket örzök. Rólatok, kik màr régen elköszöntetek, visszatértetek egy olyan helyre, melyről oly keveset tudunk, de érezzük, onnan indultunk. Ti màr vissza is tértetek...

Mondjàtok, meséljétek el, kérlek! Ugye Ti sem csak a fàjdalmat érzitek? Könnyes a szemem, zakatol a szívem. Mégis inkàbb hàla és meghatottsàg, ami bennem munkàl.

Valamiért màr nem lehettek itt velem, de bennem éltek, őrzöm a szeretetet, mit tőletek kaptam, ami àltal azzà vàlhattam, aki vagyok. Őrizlek, megőrizlek szívemben Benneteket. Emléketeket gyermekeimnek elmesélem.

Köszönöm, Nektek, hogy lànyotok, unokàtok lehetek! Hogy àltalatok létezhetek.

Én így emlékezem, őrizlek Benneteket ma és minden àldott napon. Emléketek bennem él tovàbb!

Szeretettel: Szabó Ildikó - Úton önmagunkhoz

2016. 10. 31.