Élem az életem, cselekszem, teszem a dolgom. Van egy belső képem önmagamról. Tudom, mi a célom, látom magam előtt és élvezem az utat, amin járok. Ha éppen elfog a türelmetlenség – mert van ilyen néha – megállok, figyelek, igyekszem nem loholni, csak fokozatosan haladni.

Néha mégis megzavar, hogy mások hogyan látnak, mit gondolnak rólam. Elmondják, milyennek kellene lennem. Kifejtik, minek kellene az életemben a fő feladatnak lennie. Felhívják a figyelmemet, legyek elégedett azzal, ami van. Szerintük ne várjak többet, ne vágyjak többre.

Hát nem…

Régebben sokáig képes voltam rágódni és elme-körtáncot járni az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások körül. Nem volna igaz, ha azt állítanám, hogy manapság nem hat rám egy-egy ilyen kijelentés. Csak éppen igyekszem minél előbb befejezni, hogy negatívan éljem meg. Igyekszem magamban átfordítani. Meglátni, mit tanulhatok egy-egy ilyen szituáció által.

Biztosan tudom, nem leszek, nem lehetek leláncolt lábú kiselefánt. (Ismered a történetet? Ha nem, ajánlom, nagyon sokat ad!) De vissza az eredeti vezérfonalhoz: meg kell tanulnunk megfordítani eseményeket, történeteket, másként látni, értékelni őket. Meglátni, hogy a fenti kijelentések más szemléletmódban születtek, hiszen mindenki másként gondolkozik, más a lelki hozzáállása dolgokhoz.

Az, hogy más szerint milyennek kellene lennem, nem az én szemszögemből világít rá önmagamra. Én élem a saját életem,  törekszem a leginkább pozitív dolgot kihozni belőle. Ehhez képest milyennek kellene lennem? Az, hogy van egyfajta életvitelem, életritmusom, megvannak a fix feladataim, nem szabad, hogy kizárja a fejlődés, a kiteljesedés lehetőségét. Úgy vélem, soha nem szabad megelégedni azzal, ami van. Többé kell válni, szinte nap, mint nap. Ami van, adott, de nem ragadok bele, mert nem elég, nem lehet elég…tudom, hogy számos dolgom van még az életben! Többre vágyom, mert az élet számomra többet tartogat puszta társadalom által berögzült, elfogadott szerepeknél.

Jó lenne, ha végre meglátnánk, több az élet, mint amit leláncolt lábú elefántként megtapasztalhatunk. Csak merjünk, higgyünk magunkban. Ez a kulcs! A hit! És még valami: ne mások szemén keresztül lássuk kizárólag önmagunkat. Vállaljuk fel, ami bennünk van és éljük meg bátran!