Vajon ki vagyok éppen? És valójában az vagyok, akinek a külső szemlélők látnak? Tettes vagy áldozat vagyok ebben a pillanatban?

Sokszor életeken át játszmázunk egymással. Egyszer fent, egyszer lent. Végeérhetetlenül harcolunk. Hol én nyerek, hol a másik. De mire jó ez, miért ne lehetne végre vége? Hogy szabadon, békében léphessünk tovább?

Néha nagyon nehéz megkülönböztetni egymástól tettest vagy áldozatot. Nem mindig kristálytiszta a kép. Sokszor homály fedi az igazságot. Lehetünk-e tettes és áldozat egy személyben? Cserélgethetjük-e a két szerepet? Úgy vélem, igen. Sokszor öntudatlan ez a játék. Viselkedésünk részévé vált, szinte már észre sem vesszük, mit csinálunk egymással.

Mi lenne, ha letennénk e kínos szerepek terhét, ha megszűnhetne ez a béklyó? Megbékélve a múlttal tovább léphetnénk végre. Megtisztulva, új lapot nyithatnánk. A játszmákból megszabadulva szabadon élhetnénk tovább…