Nem tudom, Te hogy vagy vele, de én szeretek néha egyedül lenni. Ne tévesszen meg a szó jelentése. Én egyedül lenni szeretek, de nem tölt el ilyenkor magányosság érzése. Egyedül tudok töltődni. Magamra befelé figyelni is csak egyedül lét által bírok. Amikor túl sok a nyüzsgés körülöttem, amikor túlfeszített a tempó nagyon megérzem ennek a töltődésnek a hiányát.

Ha sokáig nyüzsi van, felborul bennem és körülöttem a rend. Olyankor adni sem tudok, legalább is nem abban a minőségben, ahogyan én azt szeretném.

Szeretek egyedül lenni, átgondolni, átértékelni, elmélyülni. Szöszmötölni a saját gondolataimon. Számomra ezek nélkülözhetetlen percek, órák. Ajándékok az élettől. Ilyenkor van időm rácsodálkozni vagy egyáltalán észre venni dolgokat, amik mellett sokszor csak elmegyek.

Én ilyen vagyok. A csend, az egyedül eltöltött idő gyakran válaszokat ad. Sokszor olyan kérdések is megszűnnek létezni, amiken előtte sokat gondolkozik az ember. A magány felőröl, viszont az önmagunkra szánt tartalmas idő tölteni tud. Energiát ad. Gazdagabban lépünk ismét az emberek közé, visszanyerjük nyugalmunkat.

Én így szeretek egyedül lenni. És Te, kipróbáltad már?

Tudod, néha nem kellenek a szavak. Van, hogy egy ölelés elég. Van úgy, hogy éppen elég...

Egy ölelésben minden benne lehet. Ölelés, mely felér ezernyi kimondatlan szóval. A szavak néha félrevezethetnek, az ölelés mindig őszinte.

Amikor valami fáj, amikor veszteség ér, amikor szíved a fájdalomtól meghasad. Ott, akkor nem kellenek a szavak. Egy ölelés elég. Éppen elég.

Egy ölelésben feloldódhatsz, elengedheted, ami fáj, kisírhatod magad, vigaszra lelsz. Egy ölelés szavak nélkül mesél. És nekem ez a mese többet ér, mintha órákon át szavakkal mesélnél.