Alapjában véve túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a korosodásnak. Ha jobban megnézzük, folyton azt sugallja a környezetünk: "maradj fiatal".

Én nem hiszek a biológiai korban. Járok-kelek, figyelek és azt tapasztalom, hogy sok biológiailag fiatal ember belefeledkezve a szegény-én játszmáiba tengődik a világban, egyfajta korai öregedésre kárhoztatva magát. Ugyanakkor találkozni határozottan tetterős, karizmatikus idős emberekkel, akik koruk ellenére is meg merik élni a saját vágyaikat. Hogy ki melyik viselkedés típust valósítja meg, egyéni választás kérdése. És itt is igaz, hogy belülről fakad viselkedésünk, hozzáállásunk.

Azt látom, manapság, a gyerekkorral ellentétben nem becsüljük meg az idős kort. Miért lehet ez így? Annyira félnénk tőle, hogy eltoljuk magunktól, hátha így nem fáj majd annyira?  A perifériára szorítjuk az időseket. Talán azért, mert a gyermekben a jövőt látjuk, a felnőttekben pedig az aktív cselekvőket. Nem csoda, ha ilyen közegben az idősebbek nagyon nehezen élik meg saját életkorukat.

Mégis úgy vélem, ha sikerül nem feltétlenül kívülről keresni a megoldásokat, akkor elfogadni és méltósággal megélni az idős kort egyáltalán nem lehetetlen. Hiszen, ha visszatekint az ember, számos értéket tud felsorakoztatni, amit megteremtett élete során. Ha voltak is félresikerült dolgok, el kell fogadnunk, hogy mi magunk felelünk saját életünk folyásáért, nem mások okozzák sikereinket, kudarcainkat. Ha elfogadjuk, hogy értéket teremtettünk, bárhogyan is cselekedtünk, akkor talán tudunk úgy tekinteni az öregedésre, mint életünk újabb állomására, lehetőségek forrására.  

Nehéz lehet az idős kor elfogadása, tisztában vagyok vele, hogy a mai idősebb korosztály sok negatív dolgon ment keresztül, de a múlt, elmúlt. Megváltoztatni a történeteket, eseményeket úgysem lehet. Amit megváltoztathatunk, az a saját viszonyulásunk hozzájuk. Fogadjuk el, lépjünk túl rajta és teljesedjünk ki a jelenlegi pillanatban.A történeteket pedig tovább is adhatjuk. Rengeteg értéket, információt tartogatnak. Mennyi történet, bölcsesség rejlik a magukat értéktelennek tartott idős emberekben, amit ha tovább adnának a mai mókuskerékben lévő fiataloknak, talán picit sikerülne visszakacsintani az igazi értékekre.

Még valami: ha valaki élete során kizárólag a szerepeivel azonosult az is okozhat veszteségérzést. Hiszen, amikor ezek a szerepek elvesztik létjogosultságukat, egyedül találja magát az ember és beborítja a haszontalanság érzése. Ha valaki „jó” gyermekből, megbízható alkalmazottá cseperedett, majd önfeláldozó társ és szülő lett, folyton szerepeinek felelt meg, nem élhette önmaga valóságát. Ilyenkor a szerepek megszűnésével ideje lenne végre önmagára figyelnie és felhasználnia az idős kort, hogy végre kiteljesedhessen, összhangba kerüljön saját valójával. Éljen és példát mutasson!