Szeretni valakit, akkor is, ha úgy érzed bántott. Meg kell látni a viselkedése mögött rejlő történeteket. Történeteket, melyek formálják, mint sziklát a tenger.

Szeretni, hogyan lehet jól? Létezik-e egyáltalán a „jól szeretni”, mint fogalom… Nem hinném… Szeretni lehet, se nem jól, se nem rosszul, egyszerűen csak feloldódni az érzésben. Beengedni a másikat és beengedni saját magunkat a másikba.

Szeretni, akkor is, ha sértettnek érzed magad. Meglátni a viselkedésed mögött rejlő történeteket. Ilyenkor Te is szikla vagy a tengerben. Téged is formált a tenger. Ne akarj hát se jól, se rosszul szeretni, csak engedd. Csak szeress! Engedd meg magadnak, mert megérdemled, engedd meg magadnak, hogy boldog lehess! És ne csak az embert lásd, hanem az általa cipelt történeteket se feledd...

Mit hogyan élek meg? A kérdés helyesen így hangzik: mit hogyan akarok megélni? Attól függnek megéléseink, hogy mi milyen tartalommal töltjük meg őket.

Mit hogyan látok? Tőlem függ. Mint ahogyan a világ is olyan, amilyennek látom, olyanok a megéléseim is. A történeteim mélyén rejlő tartalmakat kell meglátnom.

Pozitívan: számomra nem azt jelenti, hogy sohasem vagyok lent, de tudom, hogy onnan már felfelé ível az út. És, ha néha lent vagyok, körül nézek, felteszem a kérdést: Miért kerültem ide? Mit tehettem volna másként? Nem másokban keresem a hibát, hanem önmagamba nézek. Azt is tudom, hogy a hegyről is visszapottyanhatok a völgy mélyére, bármennyire jó fent lenni, néha előfordulhat, hogy jön egy vihar és lependerít. Csak éppen nem akarok lent maradni, ezért újra elindulok felfelé.

Miért? Mert meg szeretném élni az életemet. Belevonódni, tartalmasan élni, értelmes dolgokat cselekedni, alkotni, egészséges gyerekeket nevelni. Olyan emberré válni, aki jelen van, akihez bátran fordulhatnak mások, mert nem a saját nyűgével van elfoglalva, kész másokra fókuszálni.

Hogyan? Úgy, hogy hagyja megélni és átélni a negatívat is, de tudja, ez csak pillanatnyi állapot. Az élet nem rossz! Értékelni kell a jót, de tisztában lenni vele, hogy nem mindig minden rózsaszín. Észreveszi és megtanulja a megélések mögött rejlő tanításokat, igyekszik életbölcsességgé formálni azokat.

Amikor meglátom az egyes eseményekben rejlő üzeneteket, egyre inkább képes leszek kialakítani saját hitrendszeremet. Ha éppen hibáztam, abból is tanulok. Megtanulom, legközelebb mit ne tegyek.

Én valahogy így szeretnék megélni és létezni. Pozitívan, fejlődve, megélve, szeretetben!

Az életben azt a legnehezebb értékelni, ami igazán jó. Természetesnek tűnik vagy éppen annyira maximalisták vagyunk, hogy sosem elég, ami megadatott. Amikor azonban egy magasabb hatalom elveszi tőlünk, mert a játszmáink, elégedetlenségünk következtében már nem tarthatjuk meg a kincset, amit korábban birtokoltunk, a poklok poklát álljuk ki. Innentől kezdve két úton mehetünk tovább.

Az egyik: alázattal, fejet hajtva, újra átértékelni azt, amink volt. Elfogadni, megérkezni végre az életünkbe. Élni és beengedni a boldogságot. Elhinni, hogy, ami adatott az valóban felemelő. Nekünk ez jár.

A másik út a saját kárunkon való tanulás útja. Eldobjuk, ami igazán értékes, mert egóból létezünk. Szenvedünk tovább, de megmagyarázzuk, miért is cselekszünk így, miért is helyes, ahogyan döntöttünk. Eközben a lelkünk ripityára törik.

Az élet pedig újra és újra ugyanabba a körforgalomba fog terelni bennünket. Egészen addig, amíg észre nem vesszük, hogy több kijárat van. Újra és újra meg akarja majd tanítani nekünk a leckét, amit addig nem voltunk hajlandóak megtanulni. Te melyik utat választanád?

Szeretettel: Szabó Ildikó (SzIldi)