Létezel, és nem vesznek észre.

Jelen vagy és nem látnak.

Alkotsz – nem tudnak róla.

 Nem érted?

Tudod Te, hogy létezel?

Tudod Te, hogy ki vagy?

Tudod-e, mennyire értékes vagy?

Látod magad? Létezel önmagad számára?

Elhiszed, hogy amit csinálsz az érték?

Tudd! Érezd! Fogadd el! Lásd meg!

És…

Látni fognak, jelen leszel!

Észreveszik, hogy létezel.

Mert, amíg önmagad számára láthatatlan vagy

Addig mások számára is láthatatlan leszel.

Lépj ki kishitűséged burkából és LÁSD MEG MAGAD!

Lásd meg magad, hogy mások is láthassanak!

Könnyedén szeretnélek szeretni.

Ahogyan a tavaszi szél fúj végig a tájon.

Ahogyan a tél idején föld alatt rejtőző virágok előbújnak.

Szirmot bontva mutatják meg a világnak önmagukat.

Véget ért rejtőzködésük, hív a természet szava.

Szeretném Neked adni az igaz szeretetet.

Ahogyan a nappal éjszakává érik, ért meg bennem a szeretet.

Tudjuk, elfogadjuk, nem virrad már többé ugyanaz a nap.

Nem késlekedhetek hát, itt az idő könnyedén szeretni.

Bátran megmutatni, oda adni érzést, szeretetet, szerelmet.

Könnyedén szeretni. Könnyedén kimondani,

Amit érzek, amit jelentesz nekem.

Nem titkolni, mert a világ azt mondja,

Őszintének lenni fáj.

A lelkemre hallgatni és megmutatni ébredező tavaszát.

A szeretet nem lehet hazug, csakis őszinte.

Nem lehet játszma, nehéz kötelesség, ámítás.

Csakis könnyedség. Csakis tavaszi fuvallat.

Ezért én így szeretlek, könnyedén, ahogyan a

Tavaszi szél ébreszti a természetet.

Nem rejtegetem érzéseimet,

Ahogyan a virág sem rejtegeti szirmait.

Bátran kibontja és megmutatja országnak, világnak.

Az én szirmaim a szeretet.

A könnyedség bátorságával nyitom ki őket.