Sok esetben évtizedeken keresztül fordulunk meg nem értéssel egy-egy családtagunk felé. Nem látjuk, Ő is csak egy ember, aki a saját sorsát éli. Tisztában kell lennünk vele, hogy számunkra ugyan idegen, számára azonban jól ismert, belé ivódott viselkedésminták vezérlik.

Előfordul, hogy évtizedes tapasztalatai miatt válik konfliktuskerülővé. Nem adja át magát a mindennapoknak, nem nyílik meg. Mi pedig érzéketlenséget vélünk felfedezni ott, ahol valójában nagyon is mély érzelmek dúlnak. A felszín alatt!

Mielőtt folytatnánk a meg nem értés stratégiáját, egy dolgot tehetünk. Az ítélkezés helyett ismerjük meg őt és lássuk is meg! Ha keressük, ránk talál a megoldás, hogyan tudjuk ezt megvalósítani!

Velem sem történt ez másként, amikor egy egyéni állítás során, a térben, végre megértettem! Amikor elfoglaltam édesapám helyét, végre bele tudtam képzelni magam az Ő helyzetébe. Felismertem, hogy élete során senki sem volt körülötte, aki megmutatta volna neki, hogyan is kell ezt csinálni.

Teljes valójában tárult fel előttem az emberi lény. Átéreztem, hogy a saját démonaival való küzdelem emészti fel energiáit. Nem tud többet befektetni, mert már nincsen miből, kifogytak a tartalékai. Annyira rákövült az évtizedek óta rárakódott máz, hogy nehéz közel férkőzni hozzá.

Amikor tisztán láttam, átéreztem, hogy élete során keményen helyt kellett állnia. A jelmez, amit sokszor viselt, nem a sajátja volt, túlnőtt rajta. Gyermekként felnőtt bőrbe bújt, testvérként szülőt személyesített meg, ahelyett, hogy a saját helyén állhatott volna.

Mellette voltak ugyan a szülei, de sajnos a szülők, még ha a legjobb szándék vezérli is őket, sokszor nem jól szeretnek. Ez elcsúszásokat okoz azoknál, akiknek ezt meg kell tapasztalniuk.

Számomra rendkívül fontos tapasztalat volt ez! Bizalmat, hitet és stabilitást adott.

Az apával való kapcsolatunk rendezése különösen fontos dolog. Addig, amíg nem tisztulnak le édesapánkkal kapcsolatos érzéseink, nem lehetünk sikeresek a munkánkban sem. Mivel az apa személyéhez fűződő viszonyunk határozza meg a munkához, hivatáshoz való hozzáállásunkat. Sikereinket, sikertelenségünket is befolyásolja.

Fontos, hogy a család tagjai közül mindenki a helyére kerüljön. Ha a szülő mellett kicsi lehetek, akkor a saját életemben megérkezhetek nagyként, de csak akkor!

A származási családunkban jogunk van kicsinek lenni! A gyermek jogán!

Amennyiben megvan bennünk a hajlandóság és levesszük a torzító szemüveget, hogy tisztán láthassunk, nagy változást fogunk tapasztalni. Ez a változás nem csak családtagjaink felé nyit utat, hanem saját látásmódunk megváltoztatásával, sokkal tisztábban, áthatóbban fogunk látni más helyzeteket, embereket is.

Hiszen örök érvényű igazság, ha mi változunk, a világ is változik körülöttünk! Megéri dolgozni ezen!

Egy nap elérkezik az a pillanat, amikor lecsendesítjük gondolatainkat, kiszakadunk a mindennapok mókuskerekéből és önvizsgálatot tartunk.

Ebben a lecsendesedett állapotban, végre megállunk egy pillanatra és felismerjük életünkben azokat az ismétlődő élethelyzeteket, amelyekre szinte kivétel nélkül ugyanúgy reagálunk. Tesszük ezt annak ellenére, hogy sok esetben előre borítékolva van a kudarc. Tudjuk, érezzük: másként kellene cselekedni és mégis a jól bevált utat választjuk. Miért hallgatunk arra a hangra, ami „azt a bizonyos” viselkedést sugallja? Mivel nem érhet minket meglepetés, biztonságban vagyunk, tudjuk, mire számíthatunk.

 Van még valami: családi és társadalmi mintáink. Ezek a minták rendkívül erősen belénk ivódtak, sokáig úgy érezzük, levetkőzhetetlenek. Ezt láttuk, hallottuk, éreztük, ez tűnik nyilvánvalónak. Sok esetben úgy érezzük, megcsalnánk felmenőinket, hátba támadnánk az Ő általuk felállított erkölcsi mintákat, ha másként cselekednénk.

Óriási feladat ez: meglátni a változás szükségességét és tenni érte! Akarni a változást! Amint összefog a felismerés és az akarat, abban a pillanatban, amikor megszületik az elhatározás, akkor és ott történik valami és elkezdünk másként létezni és ÉLNI! Kilépni a világba, befogadni a történéseit.

Valóban élni, hiszen a berögződéseink által diktált viselkedés minták követése, a folytonos külső nyomásnak, elvárásoknak való megfelelési kényszer sokszor egyfajta vegetációt eredményez. Amit ugyebár nem lehet teljes értékű életnek nevezni?

Jelmondatunkká válik: „Másként akarom csinálni!” Igen, akarom, nem csak szeretném, mert a társadalom önzőnek fog bélyegezni, ha merem az „akarom” szót használni. Akarom, azért mert így lehetek önmagam, így élhetem az életemet, teljes értékűen. Felvállalva saját magamat, lefejtve a rám aggatott címkéket, adni is képes leszek. Egy teljesen másfajta, nyitottabb életet eredményező hozzáállást mutatni, akár gyermekeimnek is.

Akarjuk ezt a változást és ne fordítsunk hátat neki! Merjünk lépni, kilépni a megszokottból, mert már az első pillanatokban érezni fogjuk, valami megváltozott. Ajtók nyílnak meg, amelyekről úgy gondoltuk, örökre zárva maradnak előttünk. Ajánlatokat fogunk kapni, megindulhatunk a saját magunk által választott másik úton.

Nem történt ez másként az én életemben sem! Amint elkezdtem tenni önmagamért, a gyermekem lelki békéjéért, megtalált az a lehetőség is, mely elindított az önmegismerés útján. Egy nagyon hosszú út kezdeteként elkezdtem felfedezni önmagamat, ahogyan valójában létezik. Feltárultak előttem az eddig fel nem ismert lehetőségeim. Ez az út, azt hiszem soha nem fog véget érni, de tartogat még számtalan feltérképezni való területet az életben!