Mostanában felfigyeltem rá, hogy sokszor összekeverjük a boldogságot az elégedettséggel. Érdemes megfigyelni, ha feltesszük valakinek azt a kérdést: „Boldog vagy?”. Válaszában többnyire elkezdi felsorolni az életben betöltött szerepeiből fakadó pozitív impulzusokat. Úgy vélem ezek az impulzusok csak elégedettséget szülnek.

Természetesen az elégedettség része lehet a boldogságnak, táplálhatja azt. Adhat egyfajta önigazolást. Azonban úgy gondolom, a boldogság nem feltétlenül az életben betöltött szerepeink által érhető el. A boldogság egy sokkal őszintébb helyről fakad. Belülről.

A szerepeinkben akaratlanul is ott van a másoknak való megfelelési kényszer. Ezek a cselekedeteink a külvilágnak szólnak. Ez már önmagában kizárja, hogy minden esetben boldogan lássuk el feladatainkat.

Azonban, ha belül meg tudom találni az egyensúlyt, az már boldogság. Boldogság, ami túlmutat a puszta elégedettségen. Nem mellékesen a szerepeinkben is jobban helyt tudunk állni, ha bennünk rend van, ha a ránk aggatott szerepkörökön túl tudunk és merünk önmagunk lenni. Hiszen, így óriási pozitív töltettel rendelkezünk, melyből nyugodtan porciózhatunk szerepeinkbe is.

Tény, a boldogságért és az elégedettségért is meg kell dolgoznunk. Nem jön magától egyik sem. Boldog akkor lehetek, ha dolgozok önmagamon, önmagamért. Elégedetté akkor válhatok, ha a betöltött szerepeimben maximálisan teljesítek. Folyamatos tanulás, fejlődés által érhető el a beteljesedés mindkét esetben.

Nos, szerintem valahogy így néz ki a boldogság és elégedettség közti különbség.

Te, kedves olvasó, mit gondolsz erről?

Érezd át, éld meg önnön nagyságodat! Érezd, hogy fontos vagy, magadnak, nem csupán mások által létezel! Mások nélkül is Te, Te vagy. Bentről, kifelé élj. Ne kívülről keress önigazolásokat! Érezd, hogy létezel, hogy valóban élsz, hogy jótékony energiák hatják át lényedet.

Csak vedd észre, engedd meg magadnak, hogy észrevehesd! Ne akarj mindig mindenre magyarázatot találni, mindent analizálni! Ne mondd, hogy Te ezt úgysem tudod, Te már nem változol.

Nehéz? Tudom, igen, az! De ne feledd, mindig minden változik, semmi sem állandó.Te is változhatsz! Változtathatsz, mert jogod van hozzá. És, mert az élet is folyton változik. Te sem maradhatsz folyton ugyanolyan, mint korábban.

A titok nyitját ne kívül keresd, csak figyeld magad, figyelj saját bensőd jeleire. Tanulj meg egyedül lenni, mer csak így figyelhetsz igazán önmagadra. Rádöbbensz majd, a titok nem is létezik, csupán az egód eddig elnyomta lelked hangjait.

Csak érezd át! Csak éld meg önmagad! És élvezd önnön nagyságodat!

Gyere, játszani hívlak! Te már hívtál régóta csak ritkán hallottam meg kérésedet. Mindig volt éppen valami, ami miatt sokszor meg is feledkeztem hívó szavadról. Hogy Veled legyek, hogy észrevegyelek.

Az élet, a hétköznapi értelemben vett nagybetűs tette ezt. Ő tett engem figyelmetlenné, majd hogy nem süketté. Könnyen elterel, ha gyenge az én a lélek szavát nem hallja meg. Csak folyamatosan keres. Kívül, pedig belül kellene, ahol Te is ott vagy és játszani hívsz.

Most itt vagyok, hallom hívó szavad. Játszani jöttem, nevetni, szárnyalni Veled. Megteszem, mert most megtehetem, nincs semmi akadály előttem. Egyszerűen szeretném, gyere hát, játszani Velem!

Ő az, aki remekül felépített játszma rendszert birtokol. Igyekszik uralni helyzeteket, embereket, életeket. Fontos számára, hogy társait marionett bábuként irányíthassa. Működik is ideig-óráig ez a rendszer.

Begyakorolt cselekvéssorozatokat alkalmaz. Ha az egyik viselkedés nem vezet sikerre, előveszi a következő szerepet. Van bőven a tárházban, lehet miből válogatni.

Mint mondtam, ideig-óráig lehet is emberekből marionett bábut formálni. Azonban egy idő után minden bábu önálló életre kell és látni kezd. Foszlanak a tartózsinórok.

Látni fogja, hogy egy valóban őszinte kapcsolatban nincsenek, mert nem lehetnek játszmák. Fel kell őket számolni. Meg kell mutatni valós önmagunkat, vágyainkat, érzéseinket, lelkünket. Akkor is, ha kicsinek látszunk, akkor is, ha úgy érezzük, a gyengeséget titkolni kell. Pedig éppen ettől lesz az ember erős, ha gyengeségeivel is szembe mer nézni és felvállalni azokat. Játszmák, előre gyártott sablonok nélkül. Gyengeség nélkül nem lehet bennünk erő sem. Mint ahogyan éjszaka és nappal is szépen megférnek egymás mellett. Bennünk is egyensúly kell, hogy legyen.

Ne vádaskodjunk, ha fáj valami, mutassuk meg. Ne ordítva követeljünk, halkan, szeretettel kérjünk, kérdezzünk. Mutassuk meg, hogy fontos a másik, hiszen így fogja látni tiszteletünket. Nem lehet és nem is szabad kikövetelni ezeket az érzéseket.

Adjunk, adjunk, adjunk, legfőképpen önmagunkat.

Lássuk be, ha maradunk a régi, begyakorolt mintáknál borítékolva lesz kapcsolataink kudarca. Az élet tanítani akar valamire, a másképpen, csak éppen mi nem vesszük észre, mert erőből élünk és ebbe a belefeszülésbe beleroppanunk.

Forduljunk alázattal a másik, mások felé. Fogadjuk el, tanuljuk meg, hogy az alázat egyáltalán nem megalázottságot takar. Sokkal többet, nemesebbet jelent annál! Legyünk lágyak, önzetlenek, elfogadóak, mert bennünket is így fognak közel engedni magukhoz az emberek. Így lesznek őszinték kapcsolataink. Így, csakis így, nem erőszakkal!