Ő az, aki remekül felépített játszma rendszert birtokol. Igyekszik uralni helyzeteket, embereket, életeket. Fontos számára, hogy társait marionett bábuként irányíthassa. Működik is ideig-óráig ez a rendszer.

Begyakorolt cselekvéssorozatokat alkalmaz. Ha az egyik viselkedés nem vezet sikerre, előveszi a következő szerepet. Van bőven a tárházban, lehet miből válogatni.

Mint mondtam, ideig-óráig lehet is emberekből marionett bábut formálni. Azonban egy idő után minden bábu önálló életre kell és látni kezd. Foszlanak a tartózsinórok.

Látni fogja, hogy egy valóban őszinte kapcsolatban nincsenek, mert nem lehetnek játszmák. Fel kell őket számolni. Meg kell mutatni valós önmagunkat, vágyainkat, érzéseinket, lelkünket. Akkor is, ha kicsinek látszunk, akkor is, ha úgy érezzük, a gyengeséget titkolni kell. Pedig éppen ettől lesz az ember erős, ha gyengeségeivel is szembe mer nézni és felvállalni azokat. Játszmák, előre gyártott sablonok nélkül. Gyengeség nélkül nem lehet bennünk erő sem. Mint ahogyan éjszaka és nappal is szépen megférnek egymás mellett. Bennünk is egyensúly kell, hogy legyen.

Ne vádaskodjunk, ha fáj valami, mutassuk meg. Ne ordítva követeljünk, halkan, szeretettel kérjünk, kérdezzünk. Mutassuk meg, hogy fontos a másik, hiszen így fogja látni tiszteletünket. Nem lehet és nem is szabad kikövetelni ezeket az érzéseket.

Adjunk, adjunk, adjunk, legfőképpen önmagunkat.

Lássuk be, ha maradunk a régi, begyakorolt mintáknál borítékolva lesz kapcsolataink kudarca. Az élet tanítani akar valamire, a másképpen, csak éppen mi nem vesszük észre, mert erőből élünk és ebbe a belefeszülésbe beleroppanunk.

Forduljunk alázattal a másik, mások felé. Fogadjuk el, tanuljuk meg, hogy az alázat egyáltalán nem megalázottságot takar. Sokkal többet, nemesebbet jelent annál! Legyünk lágyak, önzetlenek, elfogadóak, mert bennünket is így fognak közel engedni magukhoz az emberek. Így lesznek őszinték kapcsolataink. Így, csakis így, nem erőszakkal!