Mostanában felfigyeltem rá, hogy sokszor összekeverjük a boldogságot az elégedettséggel. Érdemes megfigyelni, ha feltesszük valakinek azt a kérdést: „Boldog vagy?”. Válaszában többnyire elkezdi felsorolni az életben betöltött szerepeiből fakadó pozitív impulzusokat. Úgy vélem ezek az impulzusok csak elégedettséget szülnek.

Természetesen az elégedettség része lehet a boldogságnak, táplálhatja azt. Adhat egyfajta önigazolást. Azonban úgy gondolom, a boldogság nem feltétlenül az életben betöltött szerepeink által érhető el. A boldogság egy sokkal őszintébb helyről fakad. Belülről.

A szerepeinkben akaratlanul is ott van a másoknak való megfelelési kényszer. Ezek a cselekedeteink a külvilágnak szólnak. Ez már önmagában kizárja, hogy minden esetben boldogan lássuk el feladatainkat.

Azonban, ha belül meg tudom találni az egyensúlyt, az már boldogság. Boldogság, ami túlmutat a puszta elégedettségen. Nem mellékesen a szerepeinkben is jobban helyt tudunk állni, ha bennünk rend van, ha a ránk aggatott szerepkörökön túl tudunk és merünk önmagunk lenni. Hiszen, így óriási pozitív töltettel rendelkezünk, melyből nyugodtan porciózhatunk szerepeinkbe is.

Tény, a boldogságért és az elégedettségért is meg kell dolgoznunk. Nem jön magától egyik sem. Boldog akkor lehetek, ha dolgozok önmagamon, önmagamért. Elégedetté akkor válhatok, ha a betöltött szerepeimben maximálisan teljesítek. Folyamatos tanulás, fejlődés által érhető el a beteljesedés mindkét esetben.

Nos, szerintem valahogy így néz ki a boldogság és elégedettség közti különbség.

Te, kedves olvasó, mit gondolsz erről?