Figyellek és átérzem, ami benned zajlik éppen. Érzem, néha nem tudsz mit kezdeni a benned túlcsorduló szeretet áramával. Félsz, hogy nem értenek majd, hogy visszautasíthatnak. Látom, tudom mennyire nehéz. Mégis... Te csak légy bátor, légy könnyed!

Belőlem is lettél, ősi kötelék köt össze Veled. Itt vagyok, mindig itt leszek, ha kellek. Gyere és ölelj át! Bármikor eljöhetsz hozzám, és elmesélheted, mi zajlik éppen Benned! Bátran, könnyedén fordulhatsz felém, ha szükségét érzed.

Látom, érzed önnön másságodat, de ne félj, egyikünk sem ugyanolyan, nem vagyunk egyformák. Az élet éppen ettől lesz egy nagy kaland, csak lásd meg szépségét. Add át magad! Merj átélni, merj szeretni, merd odaadni érzéseidet. Létezz és tapasztalj a bátrak könnyedségével! Mutasd meg magad a világnak! Tárd ki magenta szívedet és szeress!

Halld meg a benned ébredő kérdéseket! Azonban, ne gyárts belőlük kétségeket! Hiteddel írd felül negatív kicsengésüket! Amikor bevillan: „Biztos, hogy én?” „Biztos, hogy engem?” Biztos, hogy ez a helyem?” Te csak higgy!

Higgy, mert tudod, mit diktál a lelked! Tudod, mit szeretnél, miért teszel nap, mint nap. Halld meg bátran lelked hangját, hidd el, az a jó út, ahová ez a hang vezérel.

Hamis drágakövek talmi csillogása ragyogja be az életünket. Sokáig hisszük, hogy ez a valódi érték fénye. Nem keressük az igazi szépséget, hagyjuk, hogy elvakítson a hamisság. Nem keressük, egy ideig… Nem kutatunk igazi értékek után, hiszen azt hisszük már megvan, már rátaláltunk. Mindent beborít a talmi csillogás.

Aztán egyszer csak halványulni kezdenek a hazug szikrák és meglátjuk, megérezzük a mögötte rejlő ürességet. És akkor, ott elkezdünk keresni. Már érezzük, amit korábban értékesnek véltünk, bóvli, kacat csupán. Vágyni kezdünk az igazi tartalomra. Egyre erősödik a vágy, mely keresésre ösztökél.

Keresünk, és ha kitartóak vagyunk, felcsillan az Igaz, a Való. Egyidejűleg óriási robajjal törnek ripityára addig féltett, mára már értéktelen kavicsokká vált „drágaköveink”. Korábban felruháztuk ezeket az értéktelen darabokat olyan tulajdonságokkal, amiket látni, érezni szerettünk volna. Csak nem tudtuk merre kell néznünk. Nem éreztük, az érzést hol találhatnánk.

Az igazi csillogás, ragyogás belülről fakad. Ne hagyjuk, hogy elvakítson a talmi csillogás!
Magunkban ott van, az Igazi, a Valódi fénynyaláb, mely igazi alapja lehet tartalmas életünknek. Ami képes igaz fénnyel beragyogni életünket, lelkünket.

Annyira foglalkoztat egy probléma, hogy beleragadunk. Nem szabadulunk tőle, uralja gondolatainkat, napjainkat. Minden más már-már jelentéktelenné válik, csak a „kis kedvenc” körül pörgünk. Sokszor észrevétlenül kebelez be bennünket.

Neked is ismerős érzés?

Veszélyes ez, mivel ilyenkor már a probléma válik napjaink középpontjává. A túlgondolkodás által mi magunk tartjuk fenn, azonban ez nem vezet el a megoldáshoz.  „Végre van mivel foglalkoznom, van feladatom!”-kiált az elménk és belevetjük magunkat, még jobban belemerülünk.

Érdemes azonban elgondolkozni pár dolgon!

Ha túlzottan foglalkoztat a kérdés, ezzel a megoldásra vagy a probléma megtartására helyezem-e a hangsúlyt?

Bírok-e akkora befolyással, hogy hatást gyakoroljak a helyzetre? Ha igen, akkor tegyem meg, amit tudok, aztán engedjem el. Beleragadni sosem jó, semmibe sem. Egy bizonyos ponton túl már kártékony saját magunkkal és környezetünkkel szemben, ha nem tanulunk meg elengedni bizonyos dolgokat.

Miért csinálom? Miért attól érzem magam fontosnak, hogy hagyom magam bekebelezni? Ha megállás nélkül az adott dologgal foglalkozom, marad-e energiám másra?

Mint már írtam, vannak emberek, akik azért is pörgetik a problémáikat, újra meg újra, mert ettől úgy érzik feladatuk van. Azt viszont nem látják meg, ha a megoldásra koncentrálnának vagy éppen megtanulnának elengedni, sokkal több energiájuk maradna az élet valós megélésére. Élvezhetnék is mindennapjaikat.

Túl sokszor kerülsz ilyen helyzetbe? Az sem árthat (tapasztaltam!), hogy végig veszi az ember a lehetőségeit. Mivel tudná teljesebbé, produktívabbá varázsolni az életét, hogy a problémák ne feszítsenek túl, hogy csak a kellő figyelmet, energiát szenteljük egy-egy történésnek. Megoldandó helyzetek mindig is lesznek, de ha nem engedem, hogy eluralkodjon rajtam, a megoldásban is rugalmasabb, hatékonyabb leszek.

Apró korunktól kezdve uralni akarunk sok mindent, amit egyszerűen csak áramoltatni kellene életünkben. Ez egyáltalán nem meglepő. Ha körülnézünk az emberek többsége is ezt teszi. Mi csak követjük ezt a mintát, amíg rá nem ébredünk haszontalanságára.

Amikor ráébredünk, hogy lehet másként is, akkor volt probléma, nincs probléma. Huss! Szinte varázsütésre könnyebbülhetünk meg. Miért is kellene szenvedni, ha nem muszáj? Tanuljunk meg elengedni! Tanuljunk meg rugalmasan kezelni helyzeteket! Miért ne lehetne egyszerűbb, miért ne lehetne könnyebb?