Mit értünk kor alatt? Mit takar tulajdonképpen, hogy ki hány éves?

Nem hinném, hogy a biológiai kor számít. Szokták mondani: Minden fejben dől el. Úgy vélem, ez is egy ilyen kérdés. Közhely, de igaz, hogy mindenki annyi éves, ahánynak érzi magát.

Ha én jól érzem magam a bőrömben, mert megvan az életcélom, akkor nem valószínű, hogy azon kesergek majd a következő születésnapomon, hogy ajaj, megint eltelt egy év. Inkább visszatekintve elégedett leszek, hogy mennyi mindent vittem véghez az elmúlt 12 hónapban. És már azon töröm a fejem, mit fogok csinálni a következőkben.

Úgy vélem, nem számít, ki mikor született. Az viszont már számít, ha a kapott időt eltékozolja, és nem használja ki. Egyszer élünk, nem lesz még egy lehetőség kihasználni azt az időt, ami megadatott.

„Öreg vagyok én már ehhez.” „Nekem már késő belevágni…”- Ugye ismerősek ezek a kijelentések? Hányszor halljuk őket, akár családtagjaink idősebb generációjától is. Ez elkeserítő. Tudom, hogy sok idős ember sok mindent meg- és átélt, de ezért nem kellene szinte élve eltemetkezni. Minden kornak megvan a varázsa, feladata. Szélsőséges példa, de maratont is futnak meglett korúak. Nem az látszik rajtuk, hogy az életenergiáik a mínusz tartományban vannak.

A másik véglet: amikor valaki már egészen fiatalon öregnek, megkeseredettnek érzi magát. Szomorú! Ez csak azért lehet, mert benne van egy mókuskerékben és hagyja, hogy annak ütemére éljen. Nem tette le semmi mellé a voksát önszántából. Csak telnek, múlnak napjai, közben pörög a kerék... Vagy éppen kiugrott egy pillanatra, de rossz irányt választott és valamiért már nem tudta a helyes utat megtalálni.

Nem szabad siránkozni az idő múlása felett. Vannak dolgok, amiket érettebben érthetünk meg és érhetünk el. Éppen ezért akár pályát is változtathatunk egy bizonyos kor vagy bizonyos életesemények után. Nőknél általában ilyen a gyermekvállalás utáni útkeresés időszaka.

A korod addig téma, míg nem leltél rá életcélodra. Ha van célod, az időd is értékessé válik, és nem fogsz azon sajnálkozni, hogy múlik, mert már képes vagy tartalommal megtölteni. Képes vagy felismerni, hogy igen is célja van az életednek itt a Földön. Tanulni akarsz, mert tanulni jó. A tanulásra nem kötelező dologként kellene gondolni, hanem egyfajta kiteljesedésként megélni.

Ha elragadna a keserűség, mindig gondolj arra, hogy mennyi minden vár még felfedezésre életed során. Éppen ezért nem engedheted meg magadnak az időrabló és önmarcangoló gondolatokat.

Te általában hogyan reagálsz? Tudsz őszintén örülni mások sikerének? Vagy kötelességből gratulálsz és belül háborog a lelked?

Sajnos manapság már-már népbetegségnek számít az irigység. Hiszen, ha nem tudunk mások sikerének maradéktalanul, őszintén örülni, annak hátterében is ez a mérgező tulajdonság áll. Pedig nagyon fontos volna másokat is elismerni. Örülni, őszintén.

Miért nem tudunk elengedni olyan kérdéseket, hogy „Vajon neki miért sikerül, nekem pedig nem?” Miért méricskéljük magunkat, teljesítményünket folyton másokéhoz? Ebből aztán kialakul a „gratuláló álarc”, ami egy megfeszített mosolyból és pár odavetett „kedves” szóból áll.

Pedig őszintén örülni felemelő. Figyeljük meg a gyerekeket, ők még tudják, hogyan kell. Nem gondolják túl, csak örülnek. Spontán lények. Idővel ezt a spontaneitást, ezt az ösztönös életörömöt aztán kiirtjuk belőlük. Szomorú, de általában így van! Belekényszerítjük őket egy teljesítményeken alapuló életbe, ahol már a megmérettetés a tét. És hogyan tudnék én örülni a másik sikerének, ha abba feszülök bele, hogyan győzhetem le? Sehogy!

Ha máshonnan közelítenénk, látnánk, hogy akár tanulhatnánk is a másik elért eredményéből. De irigykedni sokszor egyszerűbb. Legyen is bármilyen romboló érzés.

Nagyon fontos az érzelmi helytállás is az életben. Véleményem szerint ebből indul ki minden. Ha érzelmileg nem vagyunk stabilak, ha hagyjuk, hogy energiafaló tulajdonságok uralkodjanak rajtunk, mint például az irigység, sok mindent nem tudunk megtapasztalni. És ez a teljesítményünket is negatívan fogja befolyásolni.

Mi lenne, ha őszintébb életet élhetnénk? Nem volna könnyebb?

Lépj ki az életbe és tapasztalj! Ne gyárts kifogásokat, hogy minek miért nem vágsz neki. Hidd el, ha bátor vagy, ha mersz nyitni a nagybetűs élet felé, akkor leszel igazán teljes. Akkor tehetsz szert igazi tudásra. Aki nem mer élni, csak bátortalanul bolyong, az maximum a rettegését fogja tökélyre fejleszteni. A rettegés pedig nem jó barát. Blokkol!

Mi van, ha hibázol? Semmi, fogd fel úgy – ahogyan tudom ma nem divat -, hogy ez is egy próba volt. Egy lecke, amit elsőre nem sikerült megoldanod, de a tapasztalat a tiéd, nem veheti el senki sem. Legközelebb ügyesebb leszel! Az önbizalmad is nő, ha nekivágsz.

A tapasztalatból lesz az igazán értékes tudás, amit nem vehet el tőled senki sem. Megoszthatod másokkal, hogy lássák, érezzék, érdemes bátornak lenni. Javaslom azonban, ne adj kész megoldásokat senkinek a kezébe. Nem leszel ettől gonosz vagy rosszindulatú. Sőt! Meghagyod számára a szabad választás jogát és ez által az igazi fejlődés felé tereled.

Tenni, tapasztalni jó dolog! Ez az élet rendje. Használjuk megszerzett tudásunkat!

Nem élhetünk burokban. Gyermekeinket sem kényszeríthetjük arra, hogy a mi féltésünk gátolja kibontakozásukat. Mutassunk utat, hívjuk fel a figyelmüket a buktatókra, de hagyjuk, hogy éljék át, amit kell. Ennél többet nem adhatunk, ez az igazi szeretet. Szeretet, mely hátulról támogat, és nem visszaránt.

Tapasztalásra fel! Nem maradt más hátra, mint hogy jó utat kívánjak! Ha van kedved oszd meg tapasztalataidat!

Megtaláltad-e már a lelkedben elültetett magot? Vagy csak néha úgy érzed, hogy valami hiányzik. Mozdulni kellene, tenni valamit, de hárítod a felelősséget. Nem lépsz…Pedig a változás magja Benned van. Csak rá kell lelned!

Keresd meg magadban azt a bizonyos magot. Kezd el öntözni és meglátod, csodák történnek majd. Ne kívülről várd a változást! Lelked sarjadó magjának nagy segítségére lehet egy szakember vagy egy jó szakirodalom. Ők tápoldatok a kis magod számára. Elengedhetetlen segítők, de nem az Ő feladatuk a kis növény kezdeményt életben tartani.

Nevelgetni, öntözni Neked kell. Hiszem, hogy ott van benned is. Mindenkiben ott van, legbelül.

Adj neki esélyt az életre. Ne sorvadjon el, hanem csírázzon, fejlődjön.Bontson virágot. Váljon erős gyökerekkel a földbe kapaszkodó növénnyé. Ha gondoskodsz erről a kis magról, a Te életed is minőségi változáson megy majd keresztül. Hiszen életet adtál. Teremtettél. Stabil lábakon fogsz állni. Nem döntenek majd le életed viharjai.

Csak ne félj, ne halogass… Keresd meg lelked magját és kezd el táplálni!

Talán az egyik legfontosabb dolog életünkben, hogy szeressenek, elfogadjanak embertársaink.

Mit is jelent pontosan szeretettnek lenni? Nyilván, mindenkinek mást és mást. Néha azonban annyira akarjuk, annyira vágyunk a szeretetre, hogy elfelejtjük önmagunk szeretetét. Hajszoljuk mások elismerését, holott sokszor sokan azért szeretnek, mondjuk, mer jó fej vagy, segítőkész… sorolhatnám…

Ez a kicsikart elismerés Neked mekkora erőfeszítésedbe kerül? Készíts mérleget, hogy lásd megéri-e túl sokat áldozni magadból.Közben gondolj arra is, hogy ha lazábban vennéd, nem kapnál-e őszintébb "like-okat"?

Ha érzed, hogy valaki nem olyan elfogadó irányodban, ahogyan azt Te szeretnéd, ne akard megerőszakolni a helyzetet. Ne akarj önmagadon sem erőszakot tenni, hogy „szerethessenek”.

Elképzelhető, hogy akit te kiszemeltél: „Márpedig szeretni fog!” felkiáltással mindent megteszel a kapcsolat pozitív kimeneteléért. Ő mégsem a várt reakciókat mutatja, valójában nem is előled zárkózik el. Saját démonai nem tudnak mit kezdeni azzal, ha te nyitott vagy, ne adj Isten még optimista is.

Aki nem tud a Te energiádra ráhangolódni: Hagyd hát menni, ne legyen fontos Neked, hogy Ő mit gondol. Szeret vagy sem…

Aki általában elfordul Tőled, egy kiegyensúlyozott embertől, az nem azért teszi, mert Veled van a baj. Ha tanul a helyzetből, látni fogja, lehet ezt másként is. Ez már nem a Te felelősséged. Vannak utak, amit mindenkinek magának kell bejárnia.

A legfontosabb, hogy Te ne lépkedj visszafelé az utadon, csak azért, hogy besöpörhesd valaki szeretetét vagy elismerését. Gondolj az alábbi idézetre:"Sohasem az a kéz enged el, amelyik felülről tart, hanem az amelyik alulról kapaszkodik." (Müller Péter)

Keresd a felülről tartó kezeket életedben!

Erő van benne. Jövő formáló erő.

Ne kapkodj!

A kapkodás nem szül teljességet.

Éld meg, éld át. Most van itt…

…ez az a pillanat!

Hiszen ebből fogsz táplálkozni.

Ebből merítesz majd erőt az áhított jövőben.

 Ami nem lehet teljes e nélkül a pillanat nélkül.

 Éld meg hát, éld át!

Egyszer van itt...

Később hiányozni fog, ha most nem figyelsz rá.

 Ne rohanj! Lassíts!

 Merülj el a pillanat tengerében!

Élvezd a hullámokat!

Tanulj meg ringatózni rajtuk, amit eddigi felfokozott tempód

 Nem engedett megtenni. Lehet, hogy még a hullámokat sem láttad?

 Ott vannak, körülölelnek, védenek, elringatnak…

 Engedd át magad a pillanat hatalmának!

Milyen a működőképes párkapcsolat? Mi a titkuk azoknak, akik igazi harmóniát tudnak kialakítani társukkal?

Mai világunkban sokan panaszkodnak rossz kapcsolatukról. Párkapcsolati magánytól szenvednek, mert nem a megfelelő ember mellett vannak. Kilépni pedig nem akarnak, nem tudnak. Sok oka lehet ennek, hogy miért nem lépnek. De én most inkább a kapcsolatok működőképességére szeretnék kitérni.

Mitől válik tehát működőképessé egy együtt élés? Valós kapcsolattá és nem közös vegetálássá. Úgy gondolom, a titok (ami valójában nem is az) abban rejlik, hogy hagyjuk a másikat kibontakozni. Adjunk neki teret! Engedjük meg, hogy bár mi ketten egy párt alkotunk, legyen saját élete is. Ne uraljuk!

Természetesen az is nagyon fontos, hogy mi magunk is képesek legyünk az önmegvalósításra. Ne a másiktól függjünk érzelmileg. Legyen életünknek értelme a kapcsolaton kívül is. Hiszen, ha mi magunk harmóniában tudunk élni saját magunkkal, akkor az a párkapcsolatra is kihatással lesz.

Ha a másiknak rossz kedve van, nem kell, hogy mindkét fél búskomorrá váljon. Nem szabad hagyni, hogy ilyen szinten függjünk a másik hangulataitól. Ne bántsuk, ne vonjuk kérdőre. Inkább próbáljuk meg kiemelni a negatív érzésekből.

Ne manipuláljuk.Ne használjuk fel a gyermekeinket a másik ellen eszközként. Már csak azért sem, mert a gyerekek érzékeny szenzorjai ezt a manipulatív viselkedésformát fogják magukba szívni és tovább vinni. Ezzel pedig fertőzzük az ő jövőbeni kapcsolataikat is.

Nagy igazság, hogy ha valakit meg akarsz tartani, engedd szabadon. Ne kötözd magadhoz, mert ez már erőszak. Az erőszak elől pedig az első adandó alkalommal menekülni fog. Nyúlcipő....és huss....már ott sincs.

Úgy lehet igazi harmóniát elérni véleményem szerint, ha figyelünk a másikra. Tudom, sokan most fejet rázva olvassák ezeket a sorokat… De várj! A figyelem nem feltétel nélküli önzetlenséget jelent. Nem azt jelenti, hogy feláldozom magam a másik oltárán és rabszolgájává válok.

A figyelem a kölcsönösségben rejlik. És úgy tudok figyelni a másikra, ha magamra is szánok időt, energiát. Ha nem kötelességből vagyok jelen az életében, hanem mert Ő kiegészíti az én kialakult belső harmóniámat.

Te, kedves olvasó, mit fűznél még hozzá?