Milyen a működőképes párkapcsolat? Mi a titkuk azoknak, akik igazi harmóniát tudnak kialakítani társukkal?

Mai világunkban sokan panaszkodnak rossz kapcsolatukról. Párkapcsolati magánytól szenvednek, mert nem a megfelelő ember mellett vannak. Kilépni pedig nem akarnak, nem tudnak. Sok oka lehet ennek, hogy miért nem lépnek. De én most inkább a kapcsolatok működőképességére szeretnék kitérni.

Mitől válik tehát működőképessé egy együtt élés? Valós kapcsolattá és nem közös vegetálássá. Úgy gondolom, a titok (ami valójában nem is az) abban rejlik, hogy hagyjuk a másikat kibontakozni. Adjunk neki teret! Engedjük meg, hogy bár mi ketten egy párt alkotunk, legyen saját élete is. Ne uraljuk!

Természetesen az is nagyon fontos, hogy mi magunk is képesek legyünk az önmegvalósításra. Ne a másiktól függjünk érzelmileg. Legyen életünknek értelme a kapcsolaton kívül is. Hiszen, ha mi magunk harmóniában tudunk élni saját magunkkal, akkor az a párkapcsolatra is kihatással lesz.

Ha a másiknak rossz kedve van, nem kell, hogy mindkét fél búskomorrá váljon. Nem szabad hagyni, hogy ilyen szinten függjünk a másik hangulataitól. Ne bántsuk, ne vonjuk kérdőre. Inkább próbáljuk meg kiemelni a negatív érzésekből.

Ne manipuláljuk.Ne használjuk fel a gyermekeinket a másik ellen eszközként. Már csak azért sem, mert a gyerekek érzékeny szenzorjai ezt a manipulatív viselkedésformát fogják magukba szívni és tovább vinni. Ezzel pedig fertőzzük az ő jövőbeni kapcsolataikat is.

Nagy igazság, hogy ha valakit meg akarsz tartani, engedd szabadon. Ne kötözd magadhoz, mert ez már erőszak. Az erőszak elől pedig az első adandó alkalommal menekülni fog. Nyúlcipő....és huss....már ott sincs.

Úgy lehet igazi harmóniát elérni véleményem szerint, ha figyelünk a másikra. Tudom, sokan most fejet rázva olvassák ezeket a sorokat… De várj! A figyelem nem feltétel nélküli önzetlenséget jelent. Nem azt jelenti, hogy feláldozom magam a másik oltárán és rabszolgájává válok.

A figyelem a kölcsönösségben rejlik. És úgy tudok figyelni a másikra, ha magamra is szánok időt, energiát. Ha nem kötelességből vagyok jelen az életében, hanem mert Ő kiegészíti az én kialakult belső harmóniámat.

Te, kedves olvasó, mit fűznél még hozzá?