Benned van, nem kívülről érkezik.

Te magad fejleszted.

Benned növekszik.

Emlékszel?

Azt mondták, hagyd abba, ne menj tovább.

Azt mondták, ne foglalkozz vele.

Azt nézték, miért nem esel térdre?

Eközben Te? Te csak mentél tovább…

Tudtál élni, haladni, mosolyogni.

Benned volt az erő, tudtad ezt jól.

Hagytad növekedni.

Nem tetted magadévá mások félelmét.

Tudtad egy napon emlékezni fogsz arra,

Hogy te rendíthetetlenül mentél tovább,

Belső iránytűdet követted

…és ha térdre estél felálltál…

…mentél tovább…

Ez az erő, amit magadban kifejleszthetsz!

Haladj mindig tovább, mert erős így leszel!

Régóta itt vagy, ismerlek is talán.

Vagy csak azt hiszem?

Lelked felcsillan a tükörben.

Mutatni szeretnél valamit,

Tartod a tükröt elém,

De mit kell éreznem, kit kell látnom?

 Régóta jelen vagy, ismerlek…

…érzem, ismerlek.

Viselkedéseddel tanítasz,

Ahogy magamba nézek,

Egyre inkább tisztul a tükör képe.

 Mi lesz ezután?

Örökre szól ez a lecke?

Jössz velem tovább?

Tartod még a tükröt?

Vagy egyszerűen tovább állsz, ha már látom, amit kell?

Csak addig kísérsz,

Míg nem látom lelkem tükörképét

Kristálytisztán?

Keressük. A mi nyelvhasználatunk szerint általában keressük... Pillantsunk csak rá, hogyan fejezi ki ugyanezt, például az angol: „Make money.” Ő nem keres, Ő csinál.

Első ránézésre is nagy a különbség. Amit keresek, az nincsen, legalább is nincsen elég. Ez már önmagában sok mindent meghatároz. De mi az, hogy elég? Ha soha nem vagyok elégedett azzal, ami van, akkor csak keresni fogok tovább.

De ha azt mondom „csinálni”, az már azt sugallja, elérem, lesz. Nem fogok keresgélni, hiszen ténylegesen tudom, mit „csinálok”…

A pénz eszköz csupán, nem lehet életcél. Teljesen más, ha valaki nem a pénzszerzést tűzi ki célul. Ebben az esetben a munkáját hivatás tudattal fogja végezni. Így már nem fizetést kap, hanem egyfajta pénzben kifejezett köszönetet. Egészen más az energia ebben az esetben.

Tudom, hogy ez életidegen felfogásnak tűnik a mai világban. Amikor sokszor az anyagi javakra fókuszálunk. De érdemes egy kicsit elgondolkozni ezen, mert fel is szabadít a görcsösség alól. Tévedés ne essék, ez nem azt kell, hogy jelentse, hogy éljünk felelőtlenül. Egyszerűen csak kezeljük helyén a dolgokat, még ha az idegen is a környezetünk felfogása szerint.

A pénz eszköz tehát, téves felfogás célként kezelni. Tévútra visz ez az elképzelés. Pénzen nem vásárolhatunk boldogságot. Legfeljebb a megvásárolt legújabb kütyüről elhisszük, hogy maga a boldogság. De nem, nem az. A boldogság belőlünk fakad, és tudjuk rég, bármilyen rossz hír, pénzért nem kapható.

Legyünk hálásak azért, amink van. Nézzünk szét környezetünkben és értékeljük, amit eddig sikerült elérnünk. Ha hálával gondolunk az életünkre, nem azon görcsölünk, hogy mit kellene még összeharácsolni, a hiányzó dolgokat is könnyebben elérjük majd.

Jelszó tehát: Csináld, és ne keresd!

Rengeteg inspirációt tartogat számunkra az élet. Érdemes nem csak vakon, céltalanul bolyongani. Néha emeljük fel a fejünket, nyissunk szemet a világra, ami körülölel bennünket.

Az inspiráció ott van minden egyes megélt másodpercben. Csak engedjük meg magunknak, hogy észrevehessük! Lehet, hogy egy találkozás által vagy éppen egy esemény kapcsán toppan be életünkbe.

Fontos, hogy ne csak a nagy dolgokat vegyük észre. Lássuk a kis dolgok jelentőségét is. Hiszen egy szél kergette levél vagy egy önmagába feledkezett játszó gyermek is hordozhat inspiráló töltetet. A mindennapok apró eseményei nagyobb jelentőséggel bírnak, mint azt rohanó tempónkban gondolnánk.

Nem leszünk többé a céltalanság boldogtalan áldozatai, ha megengedjük, hogy felismerjük és teret adjunk az életünkbe lépő inspiráló személyeknek és eseményeknek. Az élet maga fog cselekvésre ösztönözni általuk. Ne rekesszük hát ki magunkat saját életünkből. Ne válasszuk a céltalanságot.

Értelmet úgy nyer életünk, ha cselekszünk, ezáltal igazán létezhetünk, kiteljesedhetünk. Vegyünk hát észre és merjünk élni!

Dőlj hátra! Engedd!

Vedd lazán!

Engedd, hogy megtörténjen!

Dőlj hátra!

Add át magad…

…hidd el, a legjobban alakul majd.

Tudd, mindent nem kontrollálhatsz!

Engedd! Történjen, legyen!

Te csak lazán, hátradőlve add át magad.

Éld át, fogadd el, ami jön!

Engedd, hogy könnyebb legyen!

Az első, amit látok belőled. Benyomása örökre szól.

Szem, mely lelked tükrözi vissza.

Mosolyogsz, de a szemed szomorú?

Látom, érzem! Kemények a ráncok, mesterkélt a mosoly.

Tud örülni a lelked? Tud szabadon szárnyalni?

Engedd meg neki, engedd meg, hogy őszintén mosolyoghasson!

Látni fogom, látni fogják mások is, hogy ez már igen, ez már tényleg

egy belülről fakadó, felszabadító mosoly.

A lelked tükre elárulja, mi zajlik legbelül.

A mesterkélt mosoly sem rejti el, ha belül háború dúl.

Engedd, engedd a lelked kibontakozni, szárnyalni hát és mosolyogj belülről, őszintén!

Csillogjon a szemed!

… úton önmagamhoz. Elindultam. Régóta vágytam erre az elindulásra. Tudtam és éreztem, van pár olyan terület, önmagam területei, melyek még feltérképezésre, kiteljesedésre várnak.

Egy őszi délutánon történt: egy csodálatos emberrel az oldalamon, ráébredtem, hogy ahogyan eddig volt, az már kevés. Ráébredtem, ha könnyíteni szeretnék a saját és szeretteim életén, ahhoz nekem is oda kell magam tenni, kőkeményen meg kell dolgoznom az átalakulásért. Tenni kell a lelki egyensúlyért.Tenni és nem csak elhatározni. Az elhatározás önmagában kevés.

Rendben! –gondoltam. Ám legyen, gyertek ülések, gyertek könyvek. És igen, e kettő eredményeként… gyere tanulás.

Mondhatnám, Isteni hármas. Csodálatos új világ. Minden más lett, minden más színben tűnt fel. A maguk teljességében láttam hiányosságaimat. Érezni kezdtem, hol vannak a blokkok, amik vissza-visszarántanak, mint megannyi gumikötél. Megszületett a végső elhatározás, én közelebb szeretnék kerülni önmagamhoz. Felszámolni a blokkokat. Meghúzni a határaimat. Kevesebbet agyalni, jobban meg- és átélni. Teljességben létezni.

Eljuthatok? Elindulhatok. Eljutni, megérkezni? Inkább folyamatosan utazni, hiszen ez az út mindig újabb és újabb mellékutakat nyit. Mert az örök mozgás és változás törvénye rám is igaz. És éppen ez a csodálatos benne. Élvezem-e? Igen és nagy betűkkel is IGEN. És nehéz-e? Igen. Nagyon is, de a jelző csodálatosan… csodálatosan nehéz.

Tudod miért? Mert én már nem keresem önmagam, hanem úton vagyok, úton önmagam felé. És ez az út nem sötét, nem félelmetes, hanem napsütéses és felismerésekkel teli.

Mit érzek? Hálát… végtelen és kifogyhatatlan hálát, hogy itt lehetek, hogy tapasztalhatok. Köszönöm, bár ez a szó édes kevés. Köszönöm, hogy elindulhattam! És hogy kiknek? Nem részletezem, tudják ők jól! Nélkületek mindez semmit nem ér! Mert vagytok, támogattok, fogjátok kezem.

Mindig mérlegelj! Ne az vezérelje viselkedésedet, hogy mit várnak el tőled mások. Hiszen mások, másként szocializálódnak, más dolgok számukra a fontosak. Soha ne téveszd szem elől a belső hangod üzenetét. Egy pillanatra sem szabad azt hinni, hogy rossz vagy azért, mert másként ítélsz meg bizonyos helyzeteket, mint ahogyan azt a feléd, szeretteid felé irányuló elvárások diktálják.

Természetesen, senkit sem arra szeretnék buzdítani, hogy mindenkin átgázolva, mindenkit figyelmen kívül hagyva éljen...Ebben a pár sorban inkább azokra az esetekre gondolok, amikor az el nem fogadás veszélye miatt tennénk erőszakot saját vagy hozzánk közel álló emberek lelki sugallatán.

A minap történt, hogy egy régóta jelen lévő ellentét a csúcspontjára hágott. Már hosszú ideje nem értettem egyet azzal az elvárással, amit a gyermekemmel szemben „Mert ez a szokás” felkiáltással támasztottak. Ő pedig zsigerből tiltakozik, mert a lelke nem tud azonosulni vele. Rossz gyerek ő ettől? Nem, nem az, csak egyszerűbb bírálni…

Kiálltam érte, gondolkodás nélkül, anya tigrisként. Hiszen folyamatosan támadások érik, egy olyan dolog miatt, amit ha a meglett felnőttek kicsit hátra lépve tudnának másként szemlélni, már nem is lenne téma.

Fel meri vállalni önmagát és a saját belső indíttatása alapján cselekszik. Ami számára idegen, de a mások sekélyes nézőpontja szerint elvárt, azt nem hajlandó megtenni. Roppant nehéz erőpróba ez egy cseperedő gyermeknek.

Mellé álltam, hiszen így tanulja meg megvédeni magát. Hogy gyermekként kiállnak érte a szülei. A legcsodálatosabb visszajelzés az volt, amikor a maga gyermeki őszinteségével azt mondta: „Anya, köszönöm, hogy kiálltál értem!” Kell ennél több? Nem hinném…

Mindig mérlegelj és válaszd a számodra legfontosabbakat! A többiek pedig vagy megfejlődik önmagukat vagy továbbra is értetlenkedve szemlélik a Te kiegyensúlyozott, biztos értékrendedet. Viszont Te erősebb leszel, mert megmaradhat a tartásod. A negatív gyermekkori élmények kitörölhetetlenek. Összeforrhatatlan sebek maradnak a lélek mélyén. Éppen ezért nem szabad utat engedni nekik.

A fő, hogy Te ott tudsz állni, biztos háttérként a legfontosabbaknak. És ez számít. Csak ez számít igazán!

Mert ha másként cselekszel, ha a szőnyeg alá söpröd a problémát, akkor ezt a mintát adod tovább. Arra tanítod utódaidat is, hogy soha, semmikor ne álljanak ki magukért. Alkudjanak meg, a megalkuvás pedig halálos méreg!

Szívből cselekedj, mert ha nehezebbnek is tűnik az adott pillanatban, így hű lehetsz saját értékrendedhez.  Magadénak tudhatod a legfontosabb emberek bizalmát és ez az egyik legértékesebb dolog az életben.

Legbelül vannak a válaszok.

Ne ess kétségbe,

Befelé nézz és figyelj!

Ne add fel,

Ne hajszold!

Csak figyelj!

Kívül keresed, mert egyszerűbbnek véled,

Mert ezt tanultad régen.

Most egy pillanatra állj, figyelj befelé…

Hallasd és érezd

Mi áramlik Benned

Nem hallod, majd suttog,

Később hangosan szól Hozzád.

Hidd el, hogy megtalálhatod.

Ha hagyod, a válaszok felfedik magukat

Benned találnak Rád.

Ne add fel!

Csak engedd, hogy belső hangod szóljon Hozzád!

Te hogyan reagálsz? Mire összpontosítasz? Én két utat látok. Az egyik: megengeded magadnak, hogy problémaként kezeld a helyzetet. Ez a veszélyesebb megközelítés. Ez könnyen maga alá temet, teret engedve a negatív hozzá állásnak.

A másik út, ha – legyen is bármennyire riasztó – helyzetként kezeled, ami adódott. Nem engedsz teret a romboló önsajnálatnak, a félelemnek. Csak a megoldásra gondolsz. Arra fókuszálsz, hogy a lehető legjobbat hozd ki a helyzetből. Legyen bármilyen nehéz vagy fájdalmas a döntés, nem futsz el előle. Ha olyasmivel találod magad szemben, amit rajtad kívül álló okok befolyásolnak, akkor főleg nem szabad engedni a rossz hangulat uralmának.

Úgy vélem, a helyzetek megoldhatóak. Higgadtan, pánik nélkül. A probléma viszont blokkol, és maga alá temet.

Kezeljük hát helyzetként életünk eseményeit. A jót és rosszat egyaránt. Ha középen tudunk maradni, egyformán higgadtan fogadni a jót és a rosszat is, nem lengünk ki sem negatív sem pozitív irányba. Ezzel a módszerrel könnyebben tudjuk majd a negatív híreket, történéseket is feldolgozni.

Mindig arra kell gondolni, ha én magam képes vagyok nyugodt maradni, az már önmagában fél siker. Ezzel a módszerrel könnyedebben lehet megélni az életeseményeket.

Nehéz ez? Igen, az, de a végeredmény szentesíti az eszközt. Helyzetekre fel!