Világra jövünk, aprócska gyökereinkkel kapaszkodunk a földbe, mely táplál és megtart. Idővel fává cseperedünk, fontos, hogy gyökereink is növekedjenek, erősödjenek.
Fontos, hogy emberként felismerjük és elfogadjuk, mi is fák vagyunk, gyökerekkel… Csak éppen emberként szüleink a gyökereink. Nem engedhetjük, hogy ítélkezés, számonkérés és megannyi negatív gondolat fertőzze kapcsolatunkat. Ha teret engedünk ezeknek a romboló erőknek fánk nem fog tudni erős gyökerekkel a talajba kapaszkodni és kidől, elpusztul, de előtte hosszasan vegetál még…
Fogadjuk el szüleinket! Tegyük félre vélt vagy valós sérelmeinket. Fontos azonban, hogy különbséget tegyünk az elfogadás és a szeretet érzése között. A kettő nem ugyanaz és tudom – bármilyen sajnálatos -, hogy vannak életutak, ahol a gyermek nem szereti, nem tiszteli szüleit. Vannak életek, ahol félre siklott a szülővel való kapcsolat, de ettől még elfogadhatja őket.
Meg kell látnunk az élet legnehezebb szerepei mögött az embert. Az anyát és az apát, akik a maguk módján a legjobbat akarták és akarják nekünk, a gyermeküknek. Nem véletlenül ők lettek a szüleid, még ha el és megítéled őket, akkor sem.
Tudom, szinte látom, többen most felkapjátok a fejeteket: „Ugyan, mit kezdjek ezzel? Ez már a múlt? Mi dolgom vele? Annyit bántottak” stb. Igen is dolgod van vele, mert amíg nem zártad le a múltat, nem léphetsz tovább. Amíg nem rendezed a szüleiddel a kapcsolatodat, akár csak lelki síkon, addig nem lehetnek erősek a gyökereid. Tehát dolgod van vele, hogy teljes életet élhess. Ellenkező esetben ez a negatív energia be fogja árnyékolni életedet, kapcsolataidat.
Ne feledd! Az apa kapcsolat a munkával, cselekvéssel van összefüggésben. Az anya kapcsolat az elfogadással.
Ha úgy is érzed tehát, hogy magán a tényleges kapcsolaton szüleiddel nem változtathatsz, nem is kell. Csak Te fogadd el, hogy ők a gyökereid. Tőlük kaptad az életet. Fogadd el, hogy szabadon élhess!
Mennyivel jobb erős gyökerekkel a földbe kapaszkodó fának lenni, mint rettegni minden egyes szélfuvallattól, mely ledönthet!
