Ha jobban belegondolunk, életünk során hurcolt bőröndünkbe zárva cipeljük félelmeink mintáit.

Félni muszáj, már már ezt diktálja a környezetünk. Ha józanul végiggondolnánk, nem is tudnánk sokszor, miért is rettegünk bizonyos helyzetektől vagy helyzetekben. Vagy akár emberektől...

Egyszerűen belénk ivódott a minta, gondolkodás nélkül cselekszünk ezen minták alapján. Ahelyett, hogy végig gondolnánk, miért is félünk mondjuk egy póktól vagy egy másik embertől. Miért maradunk a langyos vízben, ahelyett, hogy kiszállnánk és megvalósítanánk álmainkat?

Vegyünk egy mély levegőt. Próbáljuk meg kívülről szemlélni a helyzetet. Ne racionálisan, ne megszokásból, hanem érzésből cselekedjünk.

Félni jó? Persze, hogy nem jó. Nagy ellenségünk is, hiszen blokkol a vágyaink megvalósításában. Nézzünk szembe a félelmet ébresztő helyzettel, személlyel. Szemléljük új szemszögből.

Szabadítsuk fel magunkat az őseink által belénk diktált bevett viselkedési minták hatása alól. Tudatosítsuk magunkban, hogy ezek a félelmek más korban tán megalapozottak voltak, de mára már elavultak.

Ne gondoljuk, ha nem félünk az egyenlő a felelőtlenséggel. Attól még lehetünk óvatosak, megfontoltak. De a megfontoltságban már ott a hit, a tenni akarás. Az útválasztás szabadsága. Hinni pedig jó, hinni kell!

A félelem nélküli élet az igazi szabadságot hozza el számunkra. Hibázni pedig fogunk, de ez így van rendjén. Így tanulunk igazán. Mindig törekedjünk a helyzeteket legjobb tudásunk szerint kezelni. Felejtsük el a „mi lesz, ha…” hozzáállást. Ha ezen töprengünk, nem fogjuk megtudni, mi lesz, csak a jelent nem éljük meg maga teljességében.