Kiállok érted, mégis érzem dölyfös irigységed. Süt a nem tetszés Rólad. Biztos, hogy ez így jó? Biztos, hogy csak így lehet?

Hatalmi drámákat játszanak az emberek. Ki így, ki úgy próbál figyelmet, elismerést szerezni. Az eszközök tárháza végtelen. Ki-ki a magáét veti be. Töltődni próbálunk mindannyian, csak éppen másképpen, saját önérzetünk határozza meg eszköztárunkat.

A hatalmi drámák eszköze a játszma. Sokan a mai napig így próbálnak töltődni. Pedig az így szerzett energia mérgezően hat. Nem lenne könnyebb meg- és elismerni a másikat? Adni és kapni? Elismerés által elismertté lenni?

Addig nem képes az ember a játszmákról leszokni, míg nincs helyén az önértékelése. Az önérzet számomra játszma mentességet is jelent. Hiszen, ha tudom, ki vagyok, mi vezérel, tisztában vagyok saját képességeimmel, értékeimmel, fejlesztendő aspektusaimmal, akkor nincs szükségem eme gyűlöletes segítőkre. Nem attól fogom magam értékesnek tartani, hogy másokkal milyen hatalmi játékot folytatok. Erre nincs szükség. A töltődés számomra nem mások energiáinak a lecsapolását jelenti.

Tudom, miért a játszma. Úgy érzed, máshogyan nem kaphatsz figyelmet, megértést, szánalmat, szeretetet. Legyen, elfogadom, de bele nem vonódom. Meghagyom Neked a felismerés jogát. Meghagyom a benned élő ördögnek és angyalnak a megvívható csata szabadságát. Talán egyszer meglátod, milyen jó szabadon, őszintén, valódi szeretettel kapcsolódni másokhoz. És ez által önmagunkhoz. Talán egyszer sikerül kapcsolódni saját magadhoz!

Addig, amíg Te ezt az utat járod, félre állok. Várok. Szeretettel gondolok Rád. És remélem, meglátod, átéled a máshogyan varázsát.

Számomra az önérzet azt jelenti, tudom, ki vagyok, mit akarok. Tudom, milyenné nem szeretnék válni és mit nem akarok. Mit és kit engedek be az életembe, a lelkembe. Várok, figyelek, mert az én önérzetemért minden egyes napon megdolgozom. És lerombolni holmi játszmáktól nem hagyhatom.

​