Észrevettétek már, hogy folyton folyvást feltételeket szabunk saját magunknak. Nem engedjük csak úgy megtörténni az eseményeket. Mindig várunk valamire, ami aztán többnyire hiú ábrándként tűnik tova.

Hányszor hallok "Boldog leszek, ha...", Elégedett lehetek majd, ha...", "Pihenhetek akkor, ha..." és hasonló kezdetű mondatokat. Mondatokat, melyek elménkben keringve uralják mindennapjainkat.

Most én kérdezem, mi lenne, ha elengednénk a saját magunk által gyártott feltételeket? Ha mernénk boldognak lenni, magáért a pillanat gyönyöréért? Mernénk észre venni, hogy a mindennapokban is ott rejlik a boldogság? Mernénk megelégedni azzal, amit elértünk és nem rohannánk fejvesztve bele a végtelenbe, megélnénk a pillanatokat? Megpihennénk, amikor annak van itt az ideje, mert tudjuk, hogy szétzilált állapotban nem érhetjük el a vágyott célokat?

Megengedőnek lenni önmagunkkal szemben annyi, mint pozitívan élni és a pozitív energia, ami áthatja életünket a teremtést fogja elősegíteni. Áramlik és teremt. Míg a folyamatos feltétel gyártás csak megköt, gátol.

Mi lenne, ha...?  Mi lenen, ha könnyebb lenne?

Csodás napot Nektek!