Ha jobban belegondolunk, életünk során hurcolt bőröndünkbe zárva cipeljük félelmeink mintáit.

Félni muszáj, már már ezt diktálja a környezetünk. Ha józanul végiggondolnánk, nem is tudnánk sokszor, miért is rettegünk bizonyos helyzetektől vagy helyzetekben. Vagy akár emberektől...

Egyszerűen belénk ivódott a minta, gondolkodás nélkül cselekszünk ezen minták alapján. Ahelyett, hogy végig gondolnánk, miért is félünk mondjuk egy póktól vagy egy másik embertől. Miért maradunk a langyos vízben, ahelyett, hogy kiszállnánk és megvalósítanánk álmainkat?

Vegyünk egy mély levegőt. Próbáljuk meg kívülről szemlélni a helyzetet. Ne racionálisan, ne megszokásból, hanem érzésből cselekedjünk.

Félni jó? Persze, hogy nem jó. Nagy ellenségünk is, hiszen blokkol a vágyaink megvalósításában. Nézzünk szembe a félelmet ébresztő helyzettel, személlyel. Szemléljük új szemszögből.

Szabadítsuk fel magunkat az őseink által belénk diktált bevett viselkedési minták hatása alól. Tudatosítsuk magunkban, hogy ezek a félelmek más korban tán megalapozottak voltak, de mára már elavultak.

Ne gondoljuk, ha nem félünk az egyenlő a felelőtlenséggel. Attól még lehetünk óvatosak, megfontoltak. De a megfontoltságban már ott a hit, a tenni akarás. Az útválasztás szabadsága. Hinni pedig jó, hinni kell!

A félelem nélküli élet az igazi szabadságot hozza el számunkra. Hibázni pedig fogunk, de ez így van rendjén. Így tanulunk igazán. Mindig törekedjünk a helyzeteket legjobb tudásunk szerint kezelni. Felejtsük el a „mi lesz, ha…” hozzáállást. Ha ezen töprengünk, nem fogjuk megtudni, mi lesz, csak a jelent nem éljük meg maga teljességében.

Visszanézek. Észreveszlek. Egyre tisztábban látlak.

Mintha én lennék… Igen, valóban én vagyok, apró gyermekként.

Félsz, tömegben állsz, teljesen egyedül. Szemedben az elhagyatottság csillan.

Odamegyek, megfogom kezed.

Gyere velem, ne félj! – szólok Hozzád.

Tudom egyedül vagy, úgy érzed elfelejtettek.

Hidd el, nem hagytak itt. Én már tudom, hogy jönni fognak érted.

Csak tudod, néha bonyolult a felnőttek élete. Majd meglátod Te is!

Addig is gyere, gyere velem, fogd meg a kezem!

Hiszen mi ketten egyek vagyunk, csak más idősíkban létezünk.

Gyere, megmutatom az életem, ami a Tiéd is egyben.

Megmutatom, hová tartasz, s mire megjönnek érted, visszatérsz, ne félj!

És mostantól én már mindig itt leszek Neked.

Én én vagyok. Te pedig Te vagy.

Mindketten a saját cipőnkben járunk. A saját utunkon.

Néha azt kérdezed: Mit tennék a helyedben?

Felpróbálhatod az én cipőmet, szívesen kölcsön adom, de én már kitapostam, a magam adottságai alapján formáltam.

Elmondhatom, természetesen, én mit tennék a Te helyedben, de nem fog illeni a Te életedhez teljesen. Akárcsak az én cipőm a Te lábadnak nem lesz kényelmes sohasem.

Ha elfogadod, hogy az én tapasztalásaim alapján mondok véleményt, szívesen megteszem. A Te életedet azonban Neked kell látnod, érezned. A végső döntést saját magadnak kell meghoznod.

Nem vagyok a helyedben, csak beleképzelni tudom magam. Így pedig nem túl bölcs dolog bármit is tanácsolni a másiknak, ami esetleg eltérítheti saját életútjáról.

Nem szabad örökre oda adni a cipőt, ami aztán fájdalmas sebeket okoz.

Meghallgatlak, bátorítalak, hogy a számodra legjobb döntést hozhasd meg. Az utat azonban a saját cipődben kell végig járnod!

A türelmetlenség görcsössé tesz.

A görcs pedig akadály.

Adj időt! Ne akarj mindent azonnal!

Mindennek megvan a maga ideje.

Ne agyalj!

Hagyd, hogy az áramlat, amit választottál,

ami Téged választott magával ragadjon.

Az Ő tempójában haladj.

Nem lassabban, nem gyorsabban.

Csak hagyd magad! Lazán!

Ne küzdj! Cselekedj!

Jó lesz, meglátod! Így lesz jó!

Lazán, szabadon!

Sokan nem vagyunk a helyünkön.

Fiatalok voltunk, tapasztalatlanok. Hagytuk magunkat szűkebb környezetünk, családunk nyomásának engedelmeskedtünk. Tiszteletből tettük, hallgattunk rájuk, mert bölcsebbnek ítéltük meg őket. Megfelelési kényszerből nemet mondtunk vágyainkra, igent a kényszerpályára.

A fő szempont, ami alapján el- és megítélnek bizonyos tevékenységeket, az anyagi biztonságra való törekvés. Mai világunkban gyakorlatilag egyenlőség jelet tesznek az anyagi biztonság és a boldogság közé. Holott a lelki értelemben vett boldogság nem az x-edik megszerzett márkás kütyün múlik. Nem attól függ. Csakhogy az ezek megszerzése közben tett erőfeszítések egyre inkább elhalványítják valódi lényünket. Elfelejtjük a hajszában, hogy mi mit is szerettünk volna valójában kezdeni az életünkkel.

Hozhatom a saját példámat is. Éveken keresztül a megfelelési kényszer, a tévesen értelmezett hűség uralta életemet. Családom cégénél teltek mindennapjaim. Racionális síkon teljes mértékben elfogadtam, hogy ennek így kell lennie. Csak éppen érzelmileg óriási volt az űr bennem. Voltak pillanatok, amikor legszívesebben kiszálltam volna, de a kötelességtudat visszarántott.

Az élet azonban nagy rendező, eljött a pillanat, amikor már nem maradhattam. Végre ráléphettem saját utamra. Hálás vagyok az ott eltöltött évekért. Nélkülük nem lehetnék ma az, aki vagyok.

A saját út tele volt göröngyökkel, kátyúkkal. Az akadályok azonban kellettek, kellettek ahhoz, hogy ma ott lehessek, ahol vagyok. Azzá válhassak, aki vagyok és dolgozzak azon, amilyen lenni szeretnék.

Valami izgalmasan újnak, valami hivatástudattal élhető életnek a küszöbére kerültem. Szó szerint szinte egyik-pillanatról a másikra történtek a dolgok. És életemben talán először érzem azt, hogy jó úton járok. Nem azt mondják mások, hogy ez a jó út, hanem én érzem legbelül, hogy IGEN, EZ AZ!

Te rátaláltál már a saját utadra? Ha van kedved, írd meg kérlek a Te tapasztalataidat!

Nagyon kedvelsz valakit. Jelentős szerepet tölt be az életedben. Mégis néha hiányzik valami, csalódást érzel.

Azt gondolod, hogy zátonyra futott a kapcsolatotok. Nem érted. Vívódsz magadban. Pedig Te őszintén fordulsz felé. Nyitott vagy. Ő pedig, rejtőzködik, csak szösszenet morzsákat oszt meg az életéről.

Beavatod, diszkréciót félretéve nyitod fel előtte életed függönyét. Ő pedig eközben mit tesz? Még jobban behúzza a magáét.

Ilyenkor aztán jönnek a „miért?” gondolatok.

És így folytatódik ez a játszma…..Akár éveken keresztül, akár egy életen át.

De nincs szükség ezekre a játszmákra. Energiafalók az életedben. A miértre pedig egyszerű a válasz. Mélyen belül tudod, csak figyelj befelé.Ott lapul, csak sokszor félreértelmezzük a helyzeteket. Magunkat okoljuk. Pedig nem kellene.

Miért tehát? Mert fontos az illető lelki síkon. Viszont a Te személyiséged és az övé már nem tud olyan mértékben kapcsolódni. Másként tapasztaltatok, másként fejlődtetek meg történéseket. Máshol tartotok, másként láttok.

Ne vádold hát magad, csak várj és figyelj! Tanulj a helyzetből, mert mint minden története életednek, ez is hordoz tanulságod magában.