Én én vagyok. Te pedig Te vagy.

Mindketten a saját cipőnkben járunk. A saját utunkon.

Néha azt kérdezed: Mit tennék a helyedben?

Felpróbálhatod az én cipőmet, szívesen kölcsön adom, de én már kitapostam, a magam adottságai alapján formáltam.

Elmondhatom, természetesen, én mit tennék a Te helyedben, de nem fog illeni a Te életedhez teljesen. Akárcsak az én cipőm a Te lábadnak nem lesz kényelmes sohasem.

Ha elfogadod, hogy az én tapasztalásaim alapján mondok véleményt, szívesen megteszem. A Te életedet azonban Neked kell látnod, érezned. A végső döntést saját magadnak kell meghoznod.

Nem vagyok a helyedben, csak beleképzelni tudom magam. Így pedig nem túl bölcs dolog bármit is tanácsolni a másiknak, ami esetleg eltérítheti saját életútjáról.

Nem szabad örökre oda adni a cipőt, ami aztán fájdalmas sebeket okoz.

Meghallgatlak, bátorítalak, hogy a számodra legjobb döntést hozhasd meg. Az utat azonban a saját cipődben kell végig járnod!

A türelmetlenség görcsössé tesz.

A görcs pedig akadály.

Adj időt! Ne akarj mindent azonnal!

Mindennek megvan a maga ideje.

Ne agyalj!

Hagyd, hogy az áramlat, amit választottál,

ami Téged választott magával ragadjon.

Az Ő tempójában haladj.

Nem lassabban, nem gyorsabban.

Csak hagyd magad! Lazán!

Ne küzdj! Cselekedj!

Jó lesz, meglátod! Így lesz jó!

Lazán, szabadon!

Sokan nem vagyunk a helyünkön.

Fiatalok voltunk, tapasztalatlanok. Hagytuk magunkat szűkebb környezetünk, családunk nyomásának engedelmeskedtünk. Tiszteletből tettük, hallgattunk rájuk, mert bölcsebbnek ítéltük meg őket. Megfelelési kényszerből nemet mondtunk vágyainkra, igent a kényszerpályára.

A fő szempont, ami alapján el- és megítélnek bizonyos tevékenységeket, az anyagi biztonságra való törekvés. Mai világunkban gyakorlatilag egyenlőség jelet tesznek az anyagi biztonság és a boldogság közé. Holott a lelki értelemben vett boldogság nem az x-edik megszerzett márkás kütyün múlik. Nem attól függ. Csakhogy az ezek megszerzése közben tett erőfeszítések egyre inkább elhalványítják valódi lényünket. Elfelejtjük a hajszában, hogy mi mit is szerettünk volna valójában kezdeni az életünkkel.

Hozhatom a saját példámat is. Éveken keresztül a megfelelési kényszer, a tévesen értelmezett hűség uralta életemet. Családom cégénél teltek mindennapjaim. Racionális síkon teljes mértékben elfogadtam, hogy ennek így kell lennie. Csak éppen érzelmileg óriási volt az űr bennem. Voltak pillanatok, amikor legszívesebben kiszálltam volna, de a kötelességtudat visszarántott.

Az élet azonban nagy rendező, eljött a pillanat, amikor már nem maradhattam. Végre ráléphettem saját utamra. Hálás vagyok az ott eltöltött évekért. Nélkülük nem lehetnék ma az, aki vagyok.

A saját út tele volt göröngyökkel, kátyúkkal. Az akadályok azonban kellettek, kellettek ahhoz, hogy ma ott lehessek, ahol vagyok. Azzá válhassak, aki vagyok és dolgozzak azon, amilyen lenni szeretnék.

Valami izgalmasan újnak, valami hivatástudattal élhető életnek a küszöbére kerültem. Szó szerint szinte egyik-pillanatról a másikra történtek a dolgok. És életemben talán először érzem azt, hogy jó úton járok. Nem azt mondják mások, hogy ez a jó út, hanem én érzem legbelül, hogy IGEN, EZ AZ!

Te rátaláltál már a saját utadra? Ha van kedved, írd meg kérlek a Te tapasztalataidat!

Nagyon kedvelsz valakit. Jelentős szerepet tölt be az életedben. Mégis néha hiányzik valami, csalódást érzel.

Azt gondolod, hogy zátonyra futott a kapcsolatotok. Nem érted. Vívódsz magadban. Pedig Te őszintén fordulsz felé. Nyitott vagy. Ő pedig, rejtőzködik, csak szösszenet morzsákat oszt meg az életéről.

Beavatod, diszkréciót félretéve nyitod fel előtte életed függönyét. Ő pedig eközben mit tesz? Még jobban behúzza a magáét.

Ilyenkor aztán jönnek a „miért?” gondolatok.

És így folytatódik ez a játszma…..Akár éveken keresztül, akár egy életen át.

De nincs szükség ezekre a játszmákra. Energiafalók az életedben. A miértre pedig egyszerű a válasz. Mélyen belül tudod, csak figyelj befelé.Ott lapul, csak sokszor félreértelmezzük a helyzeteket. Magunkat okoljuk. Pedig nem kellene.

Miért tehát? Mert fontos az illető lelki síkon. Viszont a Te személyiséged és az övé már nem tud olyan mértékben kapcsolódni. Másként tapasztaltatok, másként fejlődtetek meg történéseket. Máshol tartotok, másként láttok.

Ne vádold hát magad, csak várj és figyelj! Tanulj a helyzetből, mert mint minden története életednek, ez is hordoz tanulságod magában.

Falak vesznek körül. Behatárolnak. Az alapköveket családi mintáink alapján rakjuk le, sokszor már egészen apró gyermekként. Rakosgatjuk egymásra a téglákat. Később, vélt vagy valós sérelmeink, megéléseink is segítik a kivitelezést. Ők lesznek az igazi építésvezetők.

Védekező mechanizmusunk diktálja a cselekvéssort, mi pedig fejet hajtva cselekszünk, építjük a falat. De valóban szükség van-e erre? Szükséges-e az a nagyfokú elzárkózás, ami manapság jellemzi emberi kapcsolatainkat?

Annyira meg akarjuk védeni magunkat. Annyira a tökéletességre törekszünk, hogy fel sem tűnik, legtöbbször mi magunk zárjuk ki magunkat az életből. Falakkal próbálunk védekezni a rossznak vélt történések ellen, de ezek a falak már-már olyan magasak lesznek, hogy a „jót”’ sem engedik be. Elzárjuk magunkat az energiaáramlástól.

Ítélkezünk, meg- és elítélünk számos embert körülöttünk, azt gondolva, mi tudjuk a tutit. Hová vezet ez? Teljes elmagányosodáshoz, saját magunk felépítette, illúziók által alkotott lét ez csupán. Fuldoklunk, miközben egyre kétségbeesettebben vágyunk egy kiegyensúlyozott, boldog életre. Csak éppen az odakint zajlik… a falakon túl.

Ahol természetesen van jó és rossz. Ahol ott a fény és az árnyék. Ahol van kétség, de ugyanakkor öröm is. Ahol a kapcsolódás, az embertársainkkal való kapcsolatteremtés óriási energiákat képes felszabadítani. Mindezt megtapasztalhatjuk, ha éppen ki merünk kukucskálni a világba és szétnézni benne.

Kapcsolódjunk, lépjünk ki saját kis világunkból és osszuk meg magunkat másokkal. Hittel, bizalommal, kellő nyíltsággal forduljunk mások felé. Alakítsuk át dogmatikus elképzeléseinket, berögződéseinket. Lépjünk ki a világba! Nem szabad annyira félni az élettől, hogy már el is felejtjük, hogyan kell élni!

Találjuk meg az arany középutat! Inkább határainkat húzzuk meg megfelelőképpen, mint hogy falakkal zárjuk el magunkat az élettől!

Csodaszép szemek mélységében tiszta lelkek.

Puha piciny kezek, melyekkel fogjátok enyémet.

Nagynak láttok, pedig valahol, valakinek én is kicsiny vagyok.

Hálás vagyok, hogy van egy hely, ahol kicsi lehetek, hogy Nektek én lehessek a nagy.

Tudom, egyszer eljön a nap, akkor majd el kell engedjelek.

Tudom, egyszer eljön a nap, amikor a ragaszkodásom nem lehet többé úgy, ahogyan addig volt.

Nem lehetek majd önző, hogy leláncoljalak. El kell, hogy engedjelek!

Lesztek egyszer, lesztek, csodaszép világra nyitott szemekben tükröződő nyitott lelkek.

Puha piciny kezekből nagy, erős, felnőtt kezek. Én akkor is ott leszek, ha kellek. Ott leszek!

Elengedlek, ha eljön az idő - nem siettetem - csak hagyom, hogy jöjjön.

Elengedlek, mert így szerethetek igazán. Másként nincs jogom!

Elengedlek, mert mindenek felett szeretlek.

Elengedlek! Tapasztaljatok, éljetek, mert erre születtetek!

Vajon mi különbözteti meg a két embertípust? Mitől függ, hogy kinek hogyan alakul az élete? Mennyire tudatos a két életút közti különbség és mennyire adott?

A minap kezembe került egy lista. A két embertípus közti különbségekről szól. Biztosan ismeritek vagy láttatok már hasonlót.

Nos, ebből is az látszik, hogy a nézőpont, a szemléletmód nagyon sokat nyom a latba. Ezen pedig dolgozhatunk. Mint ahogyan saját fejlődésünkért is mi vagyunk első sorban a felelősek, nem okolhatunk mást sikertelenségeinkért sem.

A legszembetűnőbb különbség, hogy míg a hétköznapi ember nem hiszi el, hogy neki jár a siker, addig a sikeres ember fejében már eleve ott van, hogy Ő ezt megérdemli. Nem mond le, nem éri be a kevesebbel. Kitartóan dolgozik a kitűzött cél elérésén és nem vállat vonogatva, másokat okolva él.

A sikeres ember létre szeretne hozni valamit, produktív életet szeretne élni. Értéket teremteni. Mindeközben az átlagos ember a túlélésért küzd, vélt vagy valós félelmek rabja. Energiája nagy részét a mindennapos küzdelmek merítik ki. Ő egyszerűen csak fenntart egy élethelyzetet, míg a sikeres ember építkezik.

Tevékenysége közben a sikeres ember halad előre, nem harcol, nem próbál legyőzni senkit, Ő csak teszi a dolgát. Felelősséget és kockázatot vállalva, azért amit csinál. Ötlet gyáros, akinek ideje rendkívül értékes. Nem rágódik a problémákon, hanem megoldja őket, levonva a következtetést, a szerzett tapasztalatokból leszűrve a hasznos információkat halad tovább.

Az átlagemberrel szemben a sikeres ember mer élni, mer megélni. Folyamatosan tanul. Mindig mindenből profitál. Természetesen nem kizárólag anyagi értelemben vett nyereségről van itt szó.

Hiszem, hogy mindenki lehet sikeres. Ehhez elengedhetetlenek a célok, kell a megfelelő hozzá állás.

Sajnos a mai családi modellek, a társadalom sok esetben sarkallja inkább lemondásra az embereket. A nemes bátorságot nem igen tanulhatjuk meg. Azt a fajta bátorságot, ami nem a törtetésben merül ki. Hogy olyan emberként élhessünk, aki kiáll az elképzeléseiért és tesz értük. Mindezt nem mások tönkretételének árán.

Mindannyiunk kezében ott a siker kulcsa. Egyáltalán nem mindegy, hogyan használjuk. Kinyitjuk-e a világba vezető ajtót, kilépünk rajta és tapasztalunk. Vagy magunkra zárjuk és toporgunk a világ egy piciny szeletében. A választás rajtunk áll!

Élvezetes, hasznos dolog megismerni önmagunkat. Folyamatos utazás ez, a térképre pedig mindig újabb és újabb területek kerülnek fel. Lelkünk titkait kibontani. Meglátni a pipacsot a búzamezőn.Óriási kaland!

Sokáig nem is gondoltunk rá, nem is tudtunk róla, csak éreztük, amikor nem jó úton haladtunk, hogy valami belülről feszít, tiltakozik.

Éveket járunk iskolába, ahol óriási lexikális tudásra teszünk szert, miközben a lelkünk ismeretlenül szunnyad legbelül. Nem tanítanak meg arra, hogy lélekből éljünk és cselekedjünk. Túlracionalizált világunkban nem kap kellő hangsúlyt a belső sugallat fontossága. Magunknak kell hát megérnünk, elérkezettnek látni a pillanatot, amikor elindulunk az önmegismerés véget nem érő útján.

Ezen utazás kapcsán átgondoltam, mi az, ami nekem a legnehezebb. Eddigi életem során a legnagyobb kihívást a másoknak való megfelelési kényszer jelentette. Lehet ez egy családtag, egy barát. Igazából a személy nem is annyira lényeges. A lényeg maga az érzés, hogy rendkívüli módon érdekelt mások véleménye. Sokáig azt tettem és úgy, ahogyan a számomra fontos emberek diktálták. Az Ő véleményük volt az irányadó. Gondoltam, így van ez rendjén, hiszen jót akarnak. Ma már látom, a jóakarat az Ő szemszögükből volt jó. Az én életutam mást akart megvalósítani.

Azért osztom meg most Veled ezeket a sorokat, hogy Te ne tedd ezt! Nem érdemes!

Magadért élj! Hosszú évek után én is beláttam ezt és valahogy minden könnyebb lett. Már nem az foglalkoztat, hogy ki mit mond, mit és hogyan kellene tennem. Meghallgatom, elraktározom ezeket a javaslatokat és megyek tovább. Tudom a célt és élvezem a felé vezető utat. Mert az enyém. Az én célom, az én utam, amit járnom kell.  A lelkem által elfogadott választásról van szó. És ez az, amit senki el nem vehet, mert belülről ered.

Hogy mennyire nehéz? Nagyon is, de hidd el megéri. Sokkal szabadabb leszel, sokkal befogadóbb. Felszabadul rengeteg energiád, amit eddig felesleges dolgokra pazaroltál. Be tudod fogadni azokat az impulzusokat, melyeket a tanáraid és az élet nyújtanak.

Bármit csinálsz az életben, bármilyen területen tevékenykedsz is fontos, hogy ne kényszerből és másoknak megfelelni akarásból cselekedj.

Ne tagadd meg önmagad! Légy úttörő! Élj magadért! Élj másként!

Ahogy Mahatma Gandhi mondta: „Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.”

A mai világban szinte már divattá vált a kemény, férfias nő eszménye. Azt hisszük, hogy csak így juthatunk előre, csak így érhetünk el valamit az életben. Sokan elnyomják az érzékeny, intuitív női oldalukat és mindenkin átgázolva, saját lelkük törvényének ellentmondva élnek és cselekszenek.

Pedig ez egy csapda, mely több veszélyt rejt. Veszélyes ez az életvitel, mert nem így lettünk programozva. Csak éppen hajlamosak vagyunk a társadalmi elvárások szerint, önmagunkat is elnyomva élni.

 Férfiként is szükség van a női minőség megélésére. Nőként pedig szintén olyan fontos, hogy egyensúlyban legyen a két felünk. Nem szabad maszkulinná válnia egy nőnek. Még ha a társadalom ezt diktálja is.

Vigyázat! Összeroppanhat az, aki saját belső törvényeivel szembe fordulva, lelkére nem hallgatva, elnyomja női mivoltát.

Hová vezet ez? Nézz csak körül! Mindannyiunk környezetében vannak olyan nők, akik ebben a téveszmében már szinte teljes mértékben felülírták lelkük törvényét. Nem nehéz felismerni. A kemény külső és rideg megnyilvánulások mögött könnyen felfedezhető a belső bizonytalanság, az önmagába vetett hit hiánya.

Ahogyan én látom, a legnagyobb veszélye ennek a társtalanság, ami főként a keménység álcája mögött megbúvó bizonytalanságból fakad. Hiszen, ha valaki önmagával, belső életével nincsen tisztában, nem is élhet meg és át egy párkapcsolatot teljes mélységében. Sőt, általában, mielőtt komolyra fordulhatna a dolog, ki is ugrik belőle. Szerepet játszva, álarc mögé bújva nem is vehet részt teljességgel egy párkapcsolatban csak ideig-óráig. Ilyenkor persze hajlamos a másik nemet okolni a kudarcba fulladt kapcsolat okán. Ettől általában még inkább megkeményedik és bevonzza ugyanazt a sorsszerű történet mintát. Egy újabb „rossz” kapcsolatot.

Nagy jelentősége van felismerni és elfogadni, hogy félig édesanyánkból, félig édesapánkból lettünk. Nemünktől függetlenül adott ez a felosztás és akár elfogadjuk, akár elutasítjuk szüleinket, ez ellen nem igen tehetünk semmit. Ez a törvényszerűség adott és irányítja sorsunkat, életünket.

Megpróbálva ezzel ellentétesen cselekedni vétség az élet rendje ellen!

Ismerd hát fel magadban a női részt. És engedj neki utat. Nem attól lesz sikeres és teljes az életed, hogy női bőrbe bújt, keménykedő férfiként éled. Aknázd ki férfias oldalad előnyeit, hiszen a megvalósításhoz, a cselekvéshez nélkülözhetetlen ez a részed is. De ne engedd, hogy felülkerekedjen!

Merj lágy lenni és befogadni is!

Élünk, érzékelünk és különbözünk. Nézőpontok... ez a kulcsszó. Amikor azt hiszed, hogy jót teszel a másikkal és mégsem. De miért? Ez kattog legbelül, ez árnyékolja be a gondolataidat. Jó esetben csak percekig, ha elég fejlett az önértékelésed. Ha nem, akkor tovább.

Mások vagyunk, másként élünk és gondolkozunk. Mások a berögződéseink.

Amikor azt hiszem, hogy jó fej vagyok valakivel, az az én nézőpontom. Ő nem biztos, hogy így éli meg, mert az, ami nekem jó, neki nem biztos, hogy az… nem biztos, hogy úgy éli meg, ahogyan én.

De ez valóban az én hibám, az én hiányosságom? Vagy egyszerűen csak nekem kellene másként látnom?

Igen és nem...

Igen, mert mások másként értékelnek egy-egy gesztust. Mint már említettem: más a nézőpont. Mást tapasztaltunk. Másokat és másként éltünk át és meg. Más utat jártunk be. Ami nekem segítő szándék, neki már talán sértés és intim szférába való beavatkozás.

És nem, mert ha az én nézőpontom, én érzelmi életem azt diktálja, hogy adjak, akkor nem az a hibafaktor, hogy  Ő nem tud elfogadni. Ez nem lehet az én gondom, én már nem tehetek ezért semmit. Adni jó és elfogadni is jó, csak éppen sokaknak nehéz. Bár meg lehet és meg is kell tanulni.

Nem azért szükséges ezt tanulni, mert volt egy szösszenettörténés az én életemben. Amit én megéltem valahogyan. A másik szempontjából teljesen mindegy hogyan. Hanem azért, mert aki nem fogad el, aki nem tud elfogadni az nem élhet teljes életet. Aki sértésként él meg egy segítő gesztust, minden jó szándékot beavatkozásnak érez, annak hiányozni fog valami jelentős az életéből.

És ez az elfogadás….

Egyet tehetek, hogy én ne sérüljek. Egy tapasztalással gazdagabban tovább lépek. És igen, ismét csak szűkebbre szabom a határaimat. Jobban meghúzom őket, még jobban átgondolom, hol és hogyan rakom magam terítékre. Mert mások vagyunk, másként élünk és gondolkozunk. És mert nem engedhetem meg magamnak, hogy amiért én jó fej akartam lenni, még elhiggyem, hogy rossz vagyok! Hogy azt gondoljam – akár egy másodpercre is - saját erőm fitogtatása végett akartam jót a másiknak, holott csak a segítő szándék vezérelt.

Mint minden történet életünkben ez is üzenet értékű. Megtanította, hogy csak nyitott tenyérbe lehet adni. Megtanított, hogy a kéretlen segítség váratlan formában köszönhet vissza.