Mosolyog, miközben terveiről mesél. Figyelek rá, látom arca szépségét. Megérzem belső bizonytalanságát, melyet palástolni próbál. Érdekel, amit mond, érdekel, miért üzennek mást szavai, mint szeméből áradó kétségei. Lénye megérint, elgondolkodtat. Szép, kedves, de valami hiányzik, valamit elfed.

Mesél. Célokról és tervekről. Figyelem, mert érdekel. Érdekel, miért a nehezebb utat választja? Miért kívül keres? Miért kizárólag élményekben rejlik számára az önmegvalósítás? Olyan, mintha folyton bizonygatna. A külvilágtól várna visszaigazolást. Félne magába nézni és megismerni valódi önmagát.

Ezt a rejtőzködést önmaga elől szolgálják a tervek, amikbe beavat. Valamiféle dac és felsőbbrendűség vezérli. Ő megmutatja, ő tudja, ő mások életét remekül megoldja. És eközben a sajátja? Ki nem mondott elégedetlenség űzi. Értékeket halmoz, élményeket kerget. Egy pillanatra sem áll meg.

Arca szép, de mosolya rég ráfagyott, nem őszinte, nem belülről fakad. A külvilágnak szól, hogy elfedje a belül kavargó kétségeket, indulatokat.

Olyan, mintha ki szeretné színezni élete mindennapjait, amikor már túl sok a rutin, túl sok az ugyanolyan pillanat. Ehhez el kell mennie, meg kell mutatnia másoknak, ő mennyi mindent elért, megvalósított. El kell mennie, el kell menekülnie. Az életéből, saját belső hangjai elől elfutnia.

Hallgatom szavait, figyelem gesztusait és megérzem a maszk mögött a valódit. Látom, hogy ez a mosoly lehetne valós is. Ez a szép arc lehetne könnyed, álarc nélküli. Érzem az értéket a sérelmek, megfelelési kényszer építette fal mögött. Remélem, egyszer majd ő is megérzi és saját magát tudja választani! Mert szép a lénye, nem csak az arca, mert őszinte is tudna lenni mosolya...

Fejvesztve rohansz? Úgy érzed sosem elég az időd? Azt sem tudod hol áll a fejed és még regiment a tennivaló? Elvégzendő feladataid temetnek maguk alá? Állj meg egy pillanatra és gondold át a lépéseidet! Mi a fontosabb? Hogy minél több helyen megfelelj, de fél gőzzel legyél benne az adott feladatban? Felszínesen végezd el a feladataidat vagy értéket teremts?

Ha fejvesztve rohansz, garantáltan nem fogod tudni nyugodtan álomra hajtani a fejed. Tele lesz ugyanis el nem végzett vagy félig elvégzett feladataid kísérteteivel. Ott lesz a bűntudat is, hogy mire vagy kire nem fordítottál elég időt. Például, nem voltál együtt a gyerekeddel. Vagy együtt voltál vele, de csupán sofőri vagy személyi asszisztens minőségedben. Azt meg nem igen lehet minőségi kapcsolódásnak nevezni. Kutyafuttában kommunikáltál a pároddal? Utána csodálkozol, felére sem emlékszel, amit megosztott (próbált megosztani) Veled.

Mindig tele a naptárad és mégsem mondasz soha senkinek és semmire nemet? Hidd el, szükség van a nemet mondásra is. Miért? Így sikerül meghúzni határaidat. Így tudod megóvni saját lelked egészségét. Amikor már túl sokan, túl sok kéréssel léptek be a privát szférádba, sértették meg határaidat, elfáradsz. Azt veszed észre a telefonod csörgése is dühöt vált ki és kattog benned a „Hagyjanak már békén!” felkiáltás. Nem tudsz örülni olyanoknak sem, akik korábban örömmel töltöttek el. Ha ezeket éled, ott, akkor mond ki: NEM!

A másik, amikor valamiféle félreértelmezett megfelelési kényszertől hajtva elérhető vagy. Mindig, mindenhol, mindenkinek. Miért is? Illemből? Így tanították, félreértelmezett őszinteségre neveltek.

Van egy jó hírem és van egy rossz! Így: kettő az egyben! A fent felsorolt helyzetekből nem is olyan nehéz kilábalni. Pár változást kell beiktatnod az életedbe. Mint például: időbeosztás, prioritások felállítása, határok meghúzása. Mitől jó és mitől rossz a hír? Ami jó benne: létezik megoldás. A rossz, hogy rajtad kívül senki sem tud változtatni az életeden. Neked kell beosztani az idődet, átgondolni a fontossági sorrendeket és meghúzni a saját határaidat. Felelősséget vállalni saját magadért, saját életedért.

Érdekel a hogyan? Várlak szeretettel, keress bátran, találkozzunk! A gyakorlást azonban már ma elkezdheted…

Sok szertettel: Szabó Ildikó

Amennyiben tetszett a cikk, szeretettel ajánlom a blogomon található további írásokat. Életről, kapcsolatokról, gyermeknevelésről, önismeretről és még sok-sok érdekes, sokunkat megmozgató témáról, úgy, ahogyan én megélem, érzékelem. Jó olvasgatást kívánok! Itt találhatod: www.szildi.blog.hu

Fáj és fájt sok minden életed során. Tudom, hidd el, érzem, mit érzel. Haragszol, csalódott, dühös vagy. Szétmarcangol a meg nem értés. Bántottak, elkísér a megbántottság fájdalma. Látom, megbántottságodat magadba zártad, érzem fájdalmadat.

De érzem még, mit mélyen belül elrejtettél rég. Elrejtetted, hogy jobban ne fájjon, hogy már ne bánthassanak. Bezárkóztál...

Régebben képes voltál megélni világmegváltó lényedet. Képes voltál nyitottan beleállni életedbe. Mára ez hová lett?

Tapasztaltál, éltél, aztán történt valami és ott bezártad világra nyitott önmagadat. Lemerevedtél, fájdalmadba feledkeztél. Megmagyaráztad, élni így is lehet. Lelked már akkor is tiltakozott. Érezte, önmagad vegetálásra kárhoztatod. Bezártál, mint egy ki nem nyílt kis bimbó léteztél ezután. Elbújtál a fénytől, az élettől.

Mélyen benned még ott él az életigenlés, a vágy a megismerésre. Bentről suttog, és ha figyeled, hangja erősödik, egy idő után már ordít, hogy engedd ki ismét. Merj élni, kilépni a fénybe!

Légy hálás, azért, amit tapasztaltál, megéltél. Lásd meg, hogy a bezártság nem megoldás. Bezárva gyógyulni nem lehet. Lásd meg, a nyitottság fog gyógyírt hozni sebeidre. A hála, amit azokért a történésekért érzel, amik azzá formáltak, aki ma vagy. A hála, hogy itt vagy, hogy létezel, mindenek felett hála az életedért, hogy élheted!

Nyisd meg ismét önmagad! Engedd be a fényt, az életet! Légy bátor és hálás! És élj, éld az életed! Így sokkal könnyebb, így is lehet...

Kívül keresünk. Boldogságot, boldogulást, elismerést és még sorolhatnám, mennyi mindent, amire vágyunk... Ennek eredményeként elfáradunk, majd lemondunk.

Pedig van egy saját kis szigetünk. Megengedted-e magadnak valaha, hogy bebarangold a tiéd?

Én akkor fedeztem fel, amikor megálltam, figyeltem magamra, a számomra igazán fontos dolgokra kezdtem koncentrálni az életemben.

Tudod, volt olyan, hogy mindig mást akartam. Mai napig előfordul, hogy gyarló módon visszacsúszva éppen nem jó, ami van. Ilyenkor megállok és csak figyelek...befelé...Tudom, ha belül rend van, könnyen javítható, ami nem tölt el elégedettséggel. Ha belül káosz van, kint csak még nagyobb lesz a rumli. Már rájöttem, nem kell feltétlenül valahol máshol keresnem, mert minden itt van egy karnyújtásnyira, csak észre kell vennem. Itt...bennem...A külső világ pedig csak visszatükröződése annak, ami az én kis belső szigetemen zajlik.

Csodálatos az élet, csak merd körülvenni vele magadat. Félelmetes, riasztónak hat olykor. Úgy érezzük, amikor forrong a világ, nem engedhetjük meg , hogy mi boldogan éljünk. Azonban minden változás önmagunkkal kezdődik. Szebb, jobb, élhetőbb világra vágyunk? Ne csak mutogassunk másokra, tegyük meg azokat a lépéseket, amik efelé visznek. Ne nagyban akarjunk először változtatni, kezdjük önmagunkkal!

Hozzuk ki, amit csak ki tudunk hozni életünkből. Rendezzük be úgy a kis szigetünket, hogy örömmel töltsön el és hogy a világ gyógyulását is támogathassa. Minden nagy tett egy kis lépéssel kezdődik...Kérdés, mikor történik meg az a bizonyos lépés?

Élem az életem, cselekszem, teszem a dolgom. Van egy belső képem önmagamról. Tudom, mi a célom, látom magam előtt és élvezem az utat, amin járok. Ha éppen elfog a türelmetlenség – mert van ilyen néha – megállok, figyelek, igyekszem nem loholni, csak fokozatosan haladni.

Néha mégis megzavar, hogy mások hogyan látnak, mit gondolnak rólam. Elmondják, milyennek kellene lennem. Kifejtik, minek kellene az életemben a fő feladatnak lennie. Felhívják a figyelmemet, legyek elégedett azzal, ami van. Szerintük ne várjak többet, ne vágyjak többre.

Hát nem…

Régebben sokáig képes voltam rágódni és elme-körtáncot járni az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások körül. Nem volna igaz, ha azt állítanám, hogy manapság nem hat rám egy-egy ilyen kijelentés. Csak éppen igyekszem minél előbb befejezni, hogy negatívan éljem meg. Igyekszem magamban átfordítani. Meglátni, mit tanulhatok egy-egy ilyen szituáció által.

Biztosan tudom, nem leszek, nem lehetek leláncolt lábú kiselefánt. (Ismered a történetet? Ha nem, ajánlom, nagyon sokat ad!) De vissza az eredeti vezérfonalhoz: meg kell tanulnunk megfordítani eseményeket, történeteket, másként látni, értékelni őket. Meglátni, hogy a fenti kijelentések más szemléletmódban születtek, hiszen mindenki másként gondolkozik, más a lelki hozzáállása dolgokhoz.

Az, hogy más szerint milyennek kellene lennem, nem az én szemszögemből világít rá önmagamra. Én élem a saját életem,  törekszem a leginkább pozitív dolgot kihozni belőle. Ehhez képest milyennek kellene lennem? Az, hogy van egyfajta életvitelem, életritmusom, megvannak a fix feladataim, nem szabad, hogy kizárja a fejlődés, a kiteljesedés lehetőségét. Úgy vélem, soha nem szabad megelégedni azzal, ami van. Többé kell válni, szinte nap, mint nap. Ami van, adott, de nem ragadok bele, mert nem elég, nem lehet elég…tudom, hogy számos dolgom van még az életben! Többre vágyom, mert az élet számomra többet tartogat puszta társadalom által berögzült, elfogadott szerepeknél.

Jó lenne, ha végre meglátnánk, több az élet, mint amit leláncolt lábú elefántként megtapasztalhatunk. Csak merjünk, higgyünk magunkban. Ez a kulcs! A hit! És még valami: ne mások szemén keresztül lássuk kizárólag önmagunkat. Vállaljuk fel, ami bennünk van és éljük meg bátran!

Napjainkban rendkívül nagy jelentőséggel bír a feladás és elengedés fogalma. Illetve ezek alkalmazása mindennapjainkban.

Feladni valamit.... Neked is egyből rossz érzésed támad e szó hallatán? Pedig feladni hasznos lehet. Mit is jelent feladni? Negatív csengése van ennek a szónak, de ez inkább a mai kor megkövesedett, materialista gondolkodásmódjának köszönhető. Vannak élethelyzetek, amikor szükségessé válik, hogy lemondjunk az irányításról és hagyjuk a dolgokat egyszerűen csak történni, ahogyan megadatik.

Elengedés...a mai világban? Amikor hajlamosak vagyunk foggal-körömmel ragaszkodni ahhoz, amiről úgy véljük egyszer már a miénk lett és ez örökre szól.

Többnyire azokat az eseteket éljük meg negatívan, amikor nagyon akartunk valamit, sokat tettünk érte. Szinte már görcsbe rándultunk, hogy elérjük. És mégsem…

Gondolhatnánk úgy is, hogy rendben, én mindent megtettem, de egy nálam magasabb hatalom nem engedi, hogy az általam vágyott dolog megvalósuljon. Nem engedi elérni azt, amit annyira szerettem volna. Valószínűleg más dolog vár rám, de addig nem engedhetem be, míg ragaszkodom ahhoz, amihez már régen nem kellene.

Mennyivel jobban tennénk, ha ilyenkor elengednénk a helyzetet. Úgy állnánk hozzá, hogy nem én adom fel, hanem FELadom, egy magasabb hatalomnak. Ezzel elengedem, és egyúttal megengedem magamnak is, hogy tovább lépjek, szabadon!

Nem volna ez így könnyebb? Dehogy nem, csak ehhez szemléletváltás, átprogramozás szükséges. Rögzült szokásainkat, viselkedésmintáinkat kell felülírni. Ezeket is FELadhatjuk és elengedhetjük akár!

Változtatás nélkül nem következik be változás életünkben. A változtatáshoz pedig elengedhetetlen a feladás és elengedés alkalmazása. Megéri odafigyelni erre, mert megtanuljuk, meglátjuk végre, hogy nem lehet mindent akarattal vezérelni.

Bátran helytállni, kiállni elhatározásunk mellett. Beleállni a helyzetbe, hogy márpedig mi változtatunk önmagunkon. Kihívás. Magunk mögött kell hagynunk a jól ismert, kényelmesnek vélt körülményeket. Fojtogattak ugyan, de így volt kényelmes, mert ismertük őket. Rossznak éltük meg? Naná! Csak éppen mégis jó volt, mert biztonságosnak tűnt. Egy ideig…

Mi vár, ha kilépünk a megszokottból? Hová jutunk? Nem tudhatjuk, de ha elindulunk egy biztos: önbizalmunk, önmagunkba vetett hitünk erősödni fog. A bátorságnak óriási ereje van. Nem a vakmerőségnek, hanem a bátorságnak. Ezt azért mondom, mert nincs szükség arra, hogy megfeszülve, ember feletti tetteket hajtsunk végre. Nem kell más, mint elhatározni és lépni, a realitások talaján maradva elindulni és folyamatosan tágítani a komfortzóna határait. Akkor teszel szert igazán arra az önbizalomra, ami életed minden területén a kiteljesedést fogja hozni. Hiszen érzékeljük nap, mint nap, az önbizalom elengedhetetlen napjainkban. Csak éppen sokan félre értik, külső megnyilvánulásokkal próbálják meggyőzni a másikat, hogy ők mennyire urai életüknek, pedig koránt sem. De erről majd máskor, most kicsit elkalandoztam…

Lássuk csak, mi vagy ki válthatja ki életünkben az elhatározást, hogy változzunk? Miért, kiért szeretnénk, vagyunk hajlandóak változni? Sokan úgy nyilatkoznak ilyenkor: gyermekük születésekor változtattak. Előfordul, hogy már meglévő párkapcsolat miatt indulnak el önmaguk ismeretlen mélységei felé. Vagy magányosak és úgy gondolják, ha változnak, magányuk is megszűnik. Úgy vélem, részigazság, félmegoldás csupán, ha más miatt változunk. Még ha az élet ideig-óráig azt is mutatja, érdemes volt, ez a változás, változtatás valahogy nem valódi. Saját önvalónkkal megyünk ilyenkor szembe és ez előbb-utóbb kiütközik. Nem találjuk majd a helyünket saját kis világunkban. Másfelől pedig óriási terhet rakunk annak az embernek a nyakába, akiről azt nyilatkozzuk: „Érte érdemes volt megváltozni!”.

Változz, de csakis önmagadért! Változtass, de kizárólag önmagadon! Miért? Mert így helyes, ez az élet rendje, legalábbis így kellene működnünk. Csak éppen hajlamosak vagyunk sok dolgot félre értelmezni, ilyen az önismeret is. Ha Te mersz magaddal foglalkozni, a társadalom nagy része rád süti az önző bélyeget. Míg, ha azt mondod, változtatsz más miatt, akkor Te vagy a mintapolgár. Csak éppen az ilyen jellegű címkézések figyelmen kívül hagyják, hogy mindig önmagunkkal kell kezdeni a változást, a változtatást. Soha nem kintről befelé, mindig bentről kifelé.

Kérdem én, ha másért változol és egy idő után önmagaddal találod magad szembe, annak van értelme? Tudsz önmagaddal harcolva, meghasonulva élni, szeretni, kapcsolódni? Nem hinném…Van értelme önmagadon dolgozni, önmagadért. És nem elhanyagolható, ha Te változol, minden változik körülötted.

Legyen a jelszó: Bentről kifelé! Jó munkát kívánok, ha szeretnéd szívesen segítek Neked!

Szeretettel: Szabó Ildikó

Alapjában véve túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a korosodásnak. Ha jobban megnézzük, folyton azt sugallja a környezetünk: "maradj fiatal".

Én nem hiszek a biológiai korban. Járok-kelek, figyelek és azt tapasztalom, hogy sok biológiailag fiatal ember belefeledkezve a szegény-én játszmáiba tengődik a világban, egyfajta korai öregedésre kárhoztatva magát. Ugyanakkor találkozni határozottan tetterős, karizmatikus idős emberekkel, akik koruk ellenére is meg merik élni a saját vágyaikat. Hogy ki melyik viselkedés típust valósítja meg, egyéni választás kérdése. És itt is igaz, hogy belülről fakad viselkedésünk, hozzáállásunk.

Azt látom, manapság, a gyerekkorral ellentétben nem becsüljük meg az idős kort. Miért lehet ez így? Annyira félnénk tőle, hogy eltoljuk magunktól, hátha így nem fáj majd annyira?  A perifériára szorítjuk az időseket. Talán azért, mert a gyermekben a jövőt látjuk, a felnőttekben pedig az aktív cselekvőket. Nem csoda, ha ilyen közegben az idősebbek nagyon nehezen élik meg saját életkorukat.

Mégis úgy vélem, ha sikerül nem feltétlenül kívülről keresni a megoldásokat, akkor elfogadni és méltósággal megélni az idős kort egyáltalán nem lehetetlen. Hiszen, ha visszatekint az ember, számos értéket tud felsorakoztatni, amit megteremtett élete során. Ha voltak is félresikerült dolgok, el kell fogadnunk, hogy mi magunk felelünk saját életünk folyásáért, nem mások okozzák sikereinket, kudarcainkat. Ha elfogadjuk, hogy értéket teremtettünk, bárhogyan is cselekedtünk, akkor talán tudunk úgy tekinteni az öregedésre, mint életünk újabb állomására, lehetőségek forrására.  

Nehéz lehet az idős kor elfogadása, tisztában vagyok vele, hogy a mai idősebb korosztály sok negatív dolgon ment keresztül, de a múlt, elmúlt. Megváltoztatni a történeteket, eseményeket úgysem lehet. Amit megváltoztathatunk, az a saját viszonyulásunk hozzájuk. Fogadjuk el, lépjünk túl rajta és teljesedjünk ki a jelenlegi pillanatban.A történeteket pedig tovább is adhatjuk. Rengeteg értéket, információt tartogatnak. Mennyi történet, bölcsesség rejlik a magukat értéktelennek tartott idős emberekben, amit ha tovább adnának a mai mókuskerékben lévő fiataloknak, talán picit sikerülne visszakacsintani az igazi értékekre.

Még valami: ha valaki élete során kizárólag a szerepeivel azonosult az is okozhat veszteségérzést. Hiszen, amikor ezek a szerepek elvesztik létjogosultságukat, egyedül találja magát az ember és beborítja a haszontalanság érzése. Ha valaki „jó” gyermekből, megbízható alkalmazottá cseperedett, majd önfeláldozó társ és szülő lett, folyton szerepeinek felelt meg, nem élhette önmaga valóságát. Ilyenkor a szerepek megszűnésével ideje lenne végre önmagára figyelnie és felhasználnia az idős kort, hogy végre kiteljesedhessen, összhangba kerüljön saját valójával. Éljen és példát mutasson!

Észrevettétek már, hogy folyton folyvást feltételeket szabunk saját magunknak. Nem engedjük csak úgy megtörténni az eseményeket. Mindig várunk valamire, ami aztán többnyire hiú ábrándként tűnik tova.

Hányszor hallok "Boldog leszek, ha...", Elégedett lehetek majd, ha...", "Pihenhetek akkor, ha..." és hasonló kezdetű mondatokat. Mondatokat, melyek elménkben keringve uralják mindennapjainkat.

Most én kérdezem, mi lenne, ha elengednénk a saját magunk által gyártott feltételeket? Ha mernénk boldognak lenni, magáért a pillanat gyönyöréért? Mernénk észre venni, hogy a mindennapokban is ott rejlik a boldogság? Mernénk megelégedni azzal, amit elértünk és nem rohannánk fejvesztve bele a végtelenbe, megélnénk a pillanatokat? Megpihennénk, amikor annak van itt az ideje, mert tudjuk, hogy szétzilált állapotban nem érhetjük el a vágyott célokat?

Megengedőnek lenni önmagunkkal szemben annyi, mint pozitívan élni és a pozitív energia, ami áthatja életünket a teremtést fogja elősegíteni. Áramlik és teremt. Míg a folyamatos feltétel gyártás csak megköt, gátol.

Mi lenne, ha...?  Mi lenen, ha könnyebb lenne?

Csodás napot Nektek!

Híd által összekötött két földdarab. A világom része mindkét táj, mégis más, mégis mást mutatnak, másra tanítanak. Mehetek ide is, oda is. Maradhatok, mozdulhatok. A két világ közti hidat bármikor szabadon használhatom. Szépen lassan átsétálhatok rajta, vagy éppen átrohanhatok. Ahogy nekem tetszik, a saját magam tempójában. A hangsúly a szabadságon van, nem kell ott ragadnom egyik oldalon sem, csak mert azt szoktam meg. Ott a híd bármikor használhatom. Szabadon, csak hinnem kell a saját szabadságomban! A választáshoz, változtatáshoz való jogommal élni…

A lényeg, hogy választhatok, dönthetek. Jogom van hozzá, ha nem jó az egyik oldalon, nem maradok ott kesergések közepette, hanem szépen átmegyek a másik helyre, oda ahol jobban érezhetem magam. Vagy éppen az is lehet, hogy nem tudom legyőzni a vágyat, a kíváncsiságot, hogy ott vajon mi is lehet? Ott milyen az élet?

Hogy ott mi vár rám? Előre természetesen nem tudhatom, de a lényeg a keresés varázsában rejlik. A megismerés erejében.

A Te életedben is ott az a bizonyos híd, csak merj rálépni, ha ott ahol vagy nem éppen érzed kielégítőnek a helyzetet. Sokszor látom, hogy az emberek nem merik a változást választani. Beleragadnak a megszokottba, pedig a híd bárki számára elérhető. Csak lásd meg és használd!

Szabadon átkelhetsz, vissza is térhetsz. Fő, hogy mozgásban legyél, tapasztalj, valóban élj és tanulj.

Megérkezel a túlpartra, visszanézel, megvizsgálod, innen hogyan fest, ahonnan indultál. Levonod a következtetéseimet és elfogadod a tapasztalatokat, akár negatív, akár pozitív. Elfogadod, mert tudod, hogy ezek a megélések a fejlődésedet szolgálják. Vissza is fordulhatsz, de már megtapasztaltál valami újat utad során, ami által több lettél.

Lépj hát, használd a hidat!